Kásler szerint a magyar statisztikák egy karambol áldozatát is covidosnak számolják, ha pozitív volt, de ez nem igaz

2021. november 24. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a járványhelyzetről az InfoRádiónak Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter. A miniszter szerint még az intenzív és a covidos ágyak közel fele üres, és emberi tartalék is van az egészségügyben. A rossz magyar halálozási statisztikákat azzal védte, hogy az országok közötti adatok nem összehasonlíthatók. Eközben megismételt egy korábban már cáfolt hiedelmet is: azt állította, hogy ha pozitív volt a tesztje, még egy karambolban meghalt embert is a covidosok közé számítanak Magyarországon. A miniszter vagy nem ismeri a magyar koronavírus-nyilvántartást, vagy mégsem igaz, hogy a WHO ajánlásai szerint járunk el.

„Mi a statisztikáinkat 2020-ban a WHO ajánlásai alapján indítottuk el. Nagyon sarkítva mondom, de ha valaki bármilyen okból meghalt, akár karambolban, és fertőzött volt, azt a Covid-halálokok közé sorolta be ez a statisztikai rendszer” – mondta Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős Emmi-miniszter szerdán az InfoRádióban. A minisztert a járványról, védekezésről, várható intézkedésekről kérdezték az interjúban, mint azonban Haszán Zoltán részletezte a 444-en, ebből túl sok konkrétumot nem lehetett megtudni.

A magyar Covid-nyilvántartás működéséről azonban olyasmit mondott Kásler, ami nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak. Az, hogy Magyarországon minden, pozitívra tesztelt halottat belevesznek a hivatalos koronavírus-áldozatok közé, és hogy valójában ettől olyan magas nálunk a járvánnyal összefüggő halálozás, népszerű hiedelem, korábban (még áprilisban) Gulyás Gergely is ezzel példálózott egy kormányinfón. Valójában azonban ez nem lehet igaz, legalábbis ha hiszünk a hivatalos tájékoztatásnak. Júniusban Szél Bernadett képviselő írásbeli kérdésére Müller Cecília adott választ arról, hogy ki számít hivatalosan Magyarországon a koronavírus áldozatának. Eszerint ebben a WHO ajánlását követjük. Ebben az olyan eseteket, mint amire korábban Gulyás és most Kásler is hivatkozik, egyértelműen kizárják:

„igazolt Covid-19-fertőzöttnél a fertőzéstől függetlenül történt baleseti halál ne szerepeljen az adatok között”

– idézte Müller Cecília az egészségügyi világszervezet ajánlását, azt, amiről most Kásler ismét megerősítette, hogy azt követjük. Ez alapján Kásler állítása, hogy egy karambol tesztpozitív áldozatát is beszámítják, biztosan téves – akár sarkítva mondja, akár nem.

A miniszter egyébként azt szerette volna ezzel alátámasztani, hogy nagyon nehéz nemzetközi összehasonlításokat tenni: bár a hivatalos nyilvántartások alapján a magyar Covid-halálozás a háromszorosa az osztráknak (pedig ott jelenleg is több a regisztrált fertőzés), szerinte az országok eltérő adatnyilvántartása miatt ezt nem lehet készpénznek venni.

Kásler ehelyett ezúttal is azt javasolta, hogy az összhalálozást érdemes nézni, és abból visszaszámolni a Covid-halálozást: „Ebben a megközelítésben Magyarország Európában a középmezőnyben van” – mondta. Ez így ebben a formában szintén nem igaz. Az első két, tavaly tavaszi és őszi-téli hullámra, amelyek nálunk viszonylag kevésbé voltak súlyos lefolyásúak, még az lehetett, de az idén tavaszi harmadik hullámra már nagyon nem. Az első három hullám alatt összesen 22 ezerrel többen haltak meg Magyarországon annál, mintha nem lett volna járvány. Népességarányosan a magyar többlethalálozás az EU legrosszabb harmadában van, csak hat kelet-közép-európai országban magasabb, mint nálunk, míg húsz tagállamban alacsonyabb. A mostani hullám egyelőre szintén nem úgy alakul, hogy ebben előrelépésről lehetne beszélni.

Összesített többlethalálozás az Európai Unió országaiban egymillió főre számolva Ferenci Tamás számításai alapján.
Összesített többlethalálozás az Európai Unió országaiban egymillió főre számolva Ferenci Tamás számításai alapján.

Az InfoRádió interjújában Kásler egyébként főleg az oltások fontosságáról beszélt, bár konkrét adatot most sem osztott meg arról, hogy a kórházban vagy lélegeztetőgépen lévők között milyen arányban vannak oltatlanok. A kórházi állapotokról jóval optimistábban nyilatkozott, mint a szakmai szervezet képviselői. Korábban a Magyar Orvosi Kamara arról adott ki nyilatkozatot, hogy a sürgősségi osztályok már most túlzsúfoltak, és ha az intenzív osztályok ilyen ütemben telnek, akkor háborús ellátásra kell készülni. Ezzel szemben Kásler Miklós most azt mondta, hogy „jelen pillanatban a covidos betegek ellátására előkészített ágyaknak körülbelül 48 százaléka üres, tehát ennyi a tartalékkapacitás, és az intenzív osztályra is ugyanez vonatkozik”. Állítása szerint humánerőforrás-tartalék is van, és azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy a minisztériumból online készítettek fel 4000 orvost az intenzív osztályos teendőkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!