Belebegtették a halasztható műtétek elnapolását

2021. november 9. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akárcsak az előző járványhullám idején, úgy most, a negyedik hullám fokozatos, egyre erőteljesebb terjedésével is emelték a koronavírusos betegek ellátására kijelölt ágyak számát a hazai kórházakban, és egyúttal belengették, hogy „a betegek védelme és az egészségügyre háruló teher csökkentése érdekében egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása” – vette észre a Portfolio.hu a koronavírus.gov.hu-n.

A Telex az Emminél és az Országos Kórházi Főigazgatóságnál is érdeklődött arról hétfőn, hogy emelték-e az ágyszámot, tervezik-e a halasztható műtétek elnapolását, illetve hogy a járóbeteg-szakrendeléseket, esetleg előjegyzéseket érinti-e a járványhelyzet, de kérdéseinkre sehonnan sem kaptunk választ mostanáig.

Frissítés: A hvg.hu azt írta, hogy nekik küldött válaszában az Országos Kórházi Főigazgatóság arról írt, hogy nemcsak a halasztható műtéteket napolhatják el egyes kórházakban, hanem a járvány korábbi hullámában tett intézkedésekhez hasonlóan a megyei ellátások átszervezése is következhet.

A szakemberek már régóta riadóznak, a Magyar Tudományos Akadémia is felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára, amivel mostanra annyit sikerült elérniük, hogy Magyarországon november 1-jétől kötelezővé tették a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön, illetve innentől a munkaadók is előírhatják az oltást. A kórházakban és a szociális intézményekben látogatási tilalmat vezettek be. A múlt hét hétfőtől érvényes járványügyi korlátozásokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!