A CureVac visszavonta az engedélykérelmet, elengedik a kudarcot hozó koronavírus-vakcinájukat

2021. október 12. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden abbahagyta a CureVac gyógyszervállalat vakcinájának vizsgálatát, miután a cég visszavonta a koronavírus ellen kifejlesztett, CVnCoV nevű oltóanyagának ideiglenes forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét – írja az MTI. A német cég a visszalépését azzal indokolta, hogy erőfeszítéseit egy másik, szintén koronavírus elleni vakcinafejlesztési programra összpontosítja.

A forgalomba hozatali engedély iránti kérelem visszavonása azt jelenti, hogy az EMA felhagy a vakcinára vonatkozó adatok felülvizsgálatával, és nem zárja le a folyamatot. A gyógyszervállalat a jövőben az oltóanyag újabb folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) kezdeményezheti.

Az Európai Bizottság 2020. november közepén kötött szerződést a CureVackal, az első körben 225 millió adag vakcina vásárlásáról, fenntartva további 180 millió adag igénylésének lehetőségét a vakcina biztonságosságának és hatékonyságának bizonyítását követően. A CureVac februárban nyújtott be kérelmet oltóanyagának vizsgálatára, de június közepén bejelentették, hogy a fejlesztésük hatásossága csak 47 százalékos.

Ez messze elmaradt a várakozásoktól, nemcsak azért, mert addigra már számos vakcina ért el ennél jóval biztatóbb eredményt, hanem azért is, mert a CureVacé ráadásul ugyanúgy mRNS-alapú, mint a legmagasabb hatásossági eredményeket produkáló Pfizer–BioNTech- és Moderna-vakcina. A CureVac vakcinájának kudarca néhány technikai különbségen múlhatott, ezek közül a legfontosabb pedig épp annak a tudományos felfedezésnek a használata vagy mellőzése, amely Karikó Katalin nevéhez fűződik – erről itt írtunk részletesebben.

Az EMA eddig a Pfizer–BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináját javasolta engedélyezésre az Európai Bizottságnak, és jelenleg is vizsgálják a Sanofi, a Novavax és a Sinovac vakcináját, illetve az orosz Szputnyik V-t – az utóbbi engedélyezése körüli fennakadásokról és ezek magyarországi következményeiről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!