Mindössze 47 százalékos hatásosságot nyújt a CureVac koronavírus elleni vakcinája

2021. június 17. – 07:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak 47 százalékban hatásos a német CureVac biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája. Ezt maga a vállalat jelentette be szerdán, miután 40 ezer önkéntesen tesztelték az oltóanyagot.

A tesztelés során legalább 13 vírusvariánssal találkoztak a fertőzött egyének szervezetében, de az eredeti, Vuhanból elterjedt koronavírus „szinte teljesen hiányzott”

– áll a közleményükben. Az Európai Unió tavaly novemberben 405 millió adag oltóanyagot kötött le előzetesen a cégtől. A CureVac részvényeinek árfolyama a bejelentés után az Egyesült Államokban pár óra alatt 48 százalékkal zuhant – írja az MTI.

Február közepén kezdte meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a CureVac gyógyszervállalat koronavírus elleni oltóanyagának vizsgálatát.

A CureVac oltóanyaga a hírvivő RNS (mRNS) technológián alapul, amely lipid-nanorészecskék segítségével juttatja be a sejtekbe az mRNS-t. Az alapelv az mRNS-molekula információs adathordozóként való alkalmazása, melynek segítségével az emberi szervezet saját maga tudja előállítani az egyes betegségek leküzdéséhez szükséges hatóanyagokat.

A vakcinák működését ebben a videóban mutattuk be részletesebben:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!