Már nem kell karanténba vonulnia annak, aki oltás nélkül utazik Szlovákiába

2021. július 14. – 22:39

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztette a nem beoltott határátlépőkre vonatkozó karanténkötelezettséget a szlovák alkotmánybíróság – írja az MTI a szlovák TASR hírügynökség alapján.

A szigorításokról július elején fogadott el határozatot a szlovák kormány, amelyet a közegészségügyi hivatal (ÚVZSR) július 9-től életbe is léptetett. Ez alapján – néhány kivételtől eltekintve – csak a beoltottak léphettek be szabadon Szlovákiába, mindenki másnak 14 napos karanténba kellett vonulnia. Az alkotmánybíróság most ezt a gyakorlatot függesztette fel.

Az intézkedések már a hatálybalépésük előtt kiváltották a közvélemény nagy részének tiltakozását, több ellenzéki párt és más szervezet is bírálta azokat. Amikor a közegészségügyi hivatal rendelkezése hatályba lépett, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) az alkotmánybírósághoz fordult, és kérte a szigorítás alkotmányossági felülvizsgálatát, valamint a rendelkezések hatályának felfüggesztését a döntéshozatalig.

A Robert Fico vezette párt azzal érvelt, hogy az intézkedés az állampolgárok két eltérő kategóriáját hozza létre, diszkriminálja a nem beoltottakat, megtagadja az alkotmányos jogaikat. A szigorítások hatályba lépését tiltakozások kísérték, több szlovákiai határátkelőnél tartottak civil tüntetéseket, forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó megmozdulásokat.

Az alkotmánybíróság döntésére reagálva a közegészségügyi hivatal közleményben azt írta: tiszteletben tartják a bíróság döntését, ugyanakkor egyeztetéseket kezdtek arról, hogy milyen más intézkedéseket hozhatnak a felfüggesztettek helyett. A döntés meghozataláig a hivatal előző – a július 9-i állapotot megelőző – rendelkezései vannak érvényben.

Így a korábbi utazási szabályozáshoz tértek vissza Szlovákiában, tehát a fő szempont ismét az, hogy a visszatérő személy mennyire biztonságos országból érkezik. A járványhelyzet alapján három kategóriára osztják az országokat: zöld, piros és fekete. Ezáltal a külföldi utazás után a nem beoltottaknak nem kell feltétlenül házi karanténba vonulniuk, és az ingázókra is enyhébb feltételek vonatkoznak – írja az Újszó.

A zöld besorolású országból (az európai államok többsége ilyen) beutazóknak elég egy negatív teszt, nem kell karanténba vonulniuk. Piros országból való hazatérés után kötelező a 14 napos házi karantén, amit a 8. napon végzett PCR-teszttel lehet lerövidíteni. A beoltott vagy ingázó személynek nem kell tesztre mennie. Fekete országból való hazatérés után a 14 napos házi karantént nem lehet kiváltani PCR-teszttel, a beoltott ingázók ez esetben is kivételt élveznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!