Tüntettek a szlovák határátkelőkön, mert aki nincs beoltva, annak karanténba kell vonulnia

2021. július 09. – 18:29

Másolás

Vágólapra másolva

Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító akciókat, miután az országba csak a beoltottak léphetnek be szabadon, mindenki másnak 14 napos karanténba kell vonulnia – írja az MTI.

A legnagyobb létszámú vagy az áthaladást több órán át gátló tiltakozó akciókat a szlovák-magyar határszakaszon a Rajka-Dunacsún, Esztergom-Párkány, Komárom-Révkomárom és Tornyosnémeti-Miglécnémeti határátkelőn, illetve több szlovák-cseh határátkelőn, köztük Svrcínovecnél tartották. Több helyen torlódások, kocsisorok alakultak ki, ám a forgalom a rendőrség tájékoztatása szerint a délutáni órákra a legtöbb helyen visszatért a rendes kerékvágásba. A szlovák sajtó szerint a következő napokban hasonló akciókra lehet számítani.

A pozsonyi kormány döntése értelmében péntek reggeltől a koronavírus ellen beoltottak – illetve néhány más csoportba sorolt személy – kivételével a Szlovákiába visszaérkezőknek vagy az oda érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

A ma7.sk felvidéki magyar hírportál helyszíni jelentése szerint a kora délutáni órákban 200-250 ember zárta le a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria hidat. Révkomáromban mintegy százan tiltakoztak a szlovák kormány intézkedései ellen. A portál által megszólaltatott tüntetők leginkább azt kifogásolták, hogy a kormány intézkedései egyszerre logikátlanok és korlátozzák az emberi jogokat, ugyanakkor a munkába járó ingázókat lehetetlen helyzetbe hozzák.

A pozsonyi törvényhozás legnagyobb ellenzéki pártja, az Irány (Smer-SD) az alkotmánybírósághoz fordult a szigorítás miatt. A párt szerint az intézkedéssel az állampolgárok két eltérő kategóriáját hozza létre a kormány, amelynek – a veszélyhelyzet megszűntével – egyébként sincs lehetősége határozatok formájában korlátozni az állampolgári jogokat.