A WHO attól tart, hogy a kormányok a lazításokkal elherdálják a Covid elleni eddigi eredményeket

2021. július 7. – 21:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli óvatosságra int a koronavírus elleni intézkedések feloldásában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója. Michael Ryan arra figyelmeztet, hogy nem szabad elherdálni az eddig elért eredményeket.

A veszélyhelyzeti igazgató szerint a járvány nagyon veszélyes kiújulása fenyeget szerte a világon, így Európában is.

„Szeretném megkérni a kormányokat, ne herdálják el az eddig elért eredményeket”

– jelentette ki Ryan genfi sajtótájékoztatóján. „Az az elgondolás, hogy mindenki védett, és minden visszatér a régi kerékvágásba, nagyon veszélyes feltételezés, a világ bármely részéről van szó” – mondta a WHO-vezető. Ryan kijelentette, hogy minden országnak magának kell döntenie, az egyéneknek – közöttük a védőoltásban nem részesülőknek – vállalniuk kell a felelősséget magukért és másokért, és meg kell óvni a kórházakat a túlterheltségtől egy újabb járványhullám esetén.

„Tévedés azt hinni, hogy a fertőzöttek száma az oltások miatt nem fog nőni”

– mutatott rá a WHO-vezető, emlékeztetve, hogy alacsony az átoltottság, és az sem ismert, hogy a beoltott személy terjesztheti-e a betegséget.

A WHO felszólította azokat az országokat – köztük az Egyesült Államokat és Svájcot –, amelyek már a 12–15 éves gyermekeket is oltják, hogy a gyermekek oltása helyett adják át a védőoltásokat a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programnak. „Nem a gyermekek korosztálya szenved a legtöbbet” – mondta Ann Lindstrand, a WHO vakcinaszakértője. „Ezek a felnőttek, a veszélynek kitett egészségügyi dolgozók” – hangsúlyozta.

A hivatalosan nyilvántartott halálesetek száma szerdán meghaladta a világban a négymilliót. Maria van Kerkhove, aki a Covid–19 elleni fellépést irányítja a WHO-n belül, szerdán azt hangsúlyozta, hogy több mint kéttucatnyi országban erőteljesen növekszik a fertőzöttek száma.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „egyes országok, ahol magas az átoltottság, a következő hónapokban enyhítésre készülnek, és feloldják a szociális közegészségügyi intézkedéseket, úgy tesznek, mintha vége lenne a világjárványnak”.

„A variánsok gyors kialakulása és az immunizálásban fennálló megdöbbentő egyenlőtlenség miatt a világ minden térségében túl sok országban jelentős az új fertőzöttek és kórházi ápolásra szorulók száma”.

Gebrejeszusz szerint erkölcsileg védhetetlen és közegészségügyi szempontból hatástalan a gyorsan mutálódó és egyre erőteljesebben terjedő vírussal szemben az az oltási nacionalizmus, amellyel a gazdag országok megszerezték a Covid–19-ellenes védőoltások legnagyobb részét – írja az MTI.

A fertőzőképesebb delta variáns megérkezésével több országban, például Oroszországban és a járvány elleni védekezés egyik „bezzegországának” számító Izraelben is elkezdett újra erősebben terjedni a járvány, ami miatt több helyen az enyhítések bevezetésének elhalasztásával reagáltak. Magyarországon, ahol a kormány múlt pénteken oldotta fel a kötelező maszkviselési és egy sor másik szabályt, a járványügyi adatok a hivatalos közlések alapján továbbra is kedvezően alakulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!