Koronavírus: minden korábbinál több halálesetet regisztráltak Oroszországban

2021. július 1. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus megjelenése óta nem jegyeztek fel Oroszországban annyi halálos esetet a járvánnyal összefüggésben, mint június utolsó napján. A 672 esettel megdőlt a december 24-i rekord, amikor 635 ember halt meg egyetlen nap alatt.

Ezzel 136 ezer közelébe ért a koronavírussal fertőzött halottak száma a 145 milliós országban. Lakosságarányosan ez alig harmada a magyarországinak – 931 haláleset egymillió lakosra a 3100-zal szemben – ám aggasztó, hogy a vírus terjedése hetek óta gyorsul, annak ellenére, hogy Oroszország volt az első, amely tavaly saját fejlesztésű vakcináját bejegyezte.

Az oltási program azonban, hiába volt könnyen elérhető a vakcina, lassan halad. A lakosságnak csupán 11 százaléka kapta meg mindkét oltását, további 4 százalék pedig az elsőt.

Ennek ellenére márciustól már alig voltak korlátozások, amit az egészségügyi minisztérium arra alapozott, hogy valójában a lakosság fele már áteshetett a betegségen. Nem világos, hogy ez a becslés – amely már ősszel is előjött – mennyire megalapozott, az mindenesetre látszik, hogy ez a fajta nyájimmunitás nem hozta meg a kívánt védelmet.

Oroszországban júniusban ismét korlátozásokat vezettek be, és már több régióban – köztük a 12 milliós Moszkvában és a 4,5 milliós Szentpéterváron – bizonyos szakmákban – vendéglátás, tömegközlekedés, szolgáltatás – kötelezővé tették az oltásokat. Egyelőre azonban ettől sem ugrott meg az oltottak aránya.

Az elutasítás a hazai oltásokkal szemben nagyon magas, több mint 60 százalék, eközben általános oltásellenességről csak egy százalék számolt be, amikor ezt utoljára mérték, decemberben.) Oroszországban a Szputnyik V mellett két, szintén adenovírusra épülő vakcina van bejegyezve, az oltási program kizárólag ezzel a három oltóanyaggal zajlik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!