54 új fertőzöttet és 4 halálos áldozatot regisztráltak

2021. június 22. – 08:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Új napi fertőzöttek száma: 54 (a hétvégi összesítéshez képest -148)
  • Napi halálos áldozatok száma: 4 (a hétvégi összesítéshez képest -5)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 281 (az előző napihoz képest +6)
  • Közülük lélegeztetőgépre szorulók száma: 32 (az előző napihoz képest -5)
  • Új mintavételek száma: 4318 (a hétvégi összesítéshez képest -20 651)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 421 230 (az előző napihoz képest +9799)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 4 555 029 (az előző napihoz képest +63 916)

Az elmúlt hétvége során, pontosabban pénteken, szombaton és vasárnap összesen kilencen haltak meg fertőzöttként, közben pedig tizennéggyel csökkent a lélegeztetőgépre került betegek száma. A koronavírusról tájékoztató honlap adatai szerint a gyógyultak száma jelenleg 735 937 fő, az aktív fertőzötteké pedig 41 784 főre csökkent.

Friss hír vakcinaügyben, hogy Kubában előállították a koronavírus elleni első latin-amerikai védőoltásokat, amik komoly hatásosságot mutatnak a betegség ellen – jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium. Az Abdala nevű vakcina, amit hamarosan engedélyeztetnek, három adag után 92,28 százalékos hatásosságot mutat, míg a Soberana 2 hatvankét százalékos hatékonyságot mutat a háromadagos vakcina két adagjának beadása után. Ez az oltóanyag a konjugált vakcinák típusába tartozik.

Közben egy újabb variáns is felbukkant Indiában, Mahárástra államban: a delta pluszt (B.1.617.2.1) összesen húsz fertőzött szervezetében azonosították.

A világon mostanra összesen 178 730 551-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 871 409 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. AZ MTI híre szerint a fertőzés 192 országban és régióban van jelen, a legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban, Indiában és Brazíliában jegyezték fel.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!