Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

2021. június 11. – 11:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért a harmadik hullám, így az operatív törzs sem tart több sajtótájékoztatót rendszerszinten a jövő héttől – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes a pénteki sajtótájékoztatón. Néhány hete már csak egy héten két alkalommal, kedden és csütörtökön számolt be a friss adatokról, eseményekről az operatív törzs, jövő héttől már ezzel sem kell kalkulálni.

Kiss Róbert azt is elmondta, hogy a járványügyi adatokról hétvégén nem, csak hétközben adnak majd hírt (ún. készenléti jellegű adatszolgáltatás), és mindenki figyelmébe ajánlotta a koronavírus.gov.hu oldalt. Megköszönték a nézők kitartó figyelmét, de a látványos összeborulás, nagy katarzis a fináléban elmaradt, ami főként amiatt lehet, hogy nem Müller Cecília országos tisztifőorvos vezette most ezt az alkalmat a rendőr alezredessel, hanem Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője beszélt a friss adatokról.

Elhangzott a tájékoztatón, hogy a legfrissebb szennyvízadatok egyértelmű javulást mutatnak, Galgóczi Ágnes közlése szerint egyetlen vizsgált településen sem emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Beszélt arról is, hogy levelet küldtek a háziorvosoknak, amiben arra kérték őket: nézzék végig a hozzájuk tartozó körzetben élők listáját, és beszéljenek azzal is, aki regisztrált, de még nem vette fel az oltást, és azzal is, aki még nem regisztrált. Kérik, hogy tájékoztassák az embereket arról: biztonságosak a vakcinák.

Galgóczi kitért arra is, hogy megeshet, hogy ősszel újabb fertőzések alakulhatnak ki. Azért, hogy ezt a fellobbanást megelőzzék, fontos, hogy minél többen éljenek az oltás lehetőségével. A 12-15 évesek oltásáról is beszélt (ezt csütörtökön jelentette be Orbán Viktor): mint mondta, a regisztráció átfutására (amit a szülő tehet meg) néhány napra van szükség, utána lehet időpontot foglalni a gyerek számára, hogy beoltsák az EMA által számukra engedélyezett Pfizer-vakcinával.

„A kórházi oltópontokon kívül a háziorvosoknál is jelezhetik az igényüket a szülők a védőoltásra, és amennyiben az egy ampullából felhasználható oltóanyag-mennyiségnek megfelelő gyermek gyűlik össze egy praxisban oltásra, akkor a háziorvos is kaphat oltóanyagot, és védőoltásban részesítheti a gyermeket. Ha a gyermeknek valamilyen krónikus betegsége van, akkor az oltás lehetősége előtt érdemes és javasolt a kezelőorvossal konzultálni” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!