Vietnámban azonosítottak egy új variánst, ami az indiai és a brit keveréke

2021. május 29. – 11:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vietnámban azonosították a koronavírus egy új változatát, ami az indiai és a brit variánsok keveréke, jelentette be a Reuters szerint Nguyen Thanh Long egészségügyi miniszter.

A miniszter azt mondta, hogy egészen pontosan egy indiai variánsról van szó, olyan mutációkkal, amik eredetileg a brit variánsnál voltak megfigyelhetők. Ezt a variánst még nem nevezték el, de a vietnámi szakértők szerint fertőzőbbnek tűnik az eddig ismerteknél, és könnyen terjed a levegőben.

Az egészségügyi tárca felveszi az új változatot a koronavírus globális genomtérképére, mondta a miniszter. Eddig a koronavírus hét variánsát azonosították Vietnámban, köztük a britet, az indiait és a dél-afrikait.

Nguyen Thanh Long arról is beszélt, hogy a vírusnak éppen ez az új változata vezetett tömeges fertőzésekhez az észak-vietnámi Bac Giang és Bac Ninh tartományokban, amelyek az országban április 27-én kezdődött negyedik járványhullám során a fő gócpontokká váltak, írja az MTI.

A járvány 2020 januárjában kezdődött a délkelet-ázsiai országban, ahol eddig 6713 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A vírus okozta szövődmények miatt 47 ember halt meg. Tavaly nagyon sikeresen kezelték a járványt, de az elmúlt időszakban gyorsabban terjed a vírus, a fertőzöttek közül 3643-an az elmúlt hónapban lettek betegek.

Mint az indiai variánst részletesen ismertető cikkünkben írtuk, a koronavírusnak szinte hetente jelenik meg újabb mutációja. Ezek nagy része ártalmatlan, sőt életképtelen. Néhány változat azonban fokozott figyelmet igényel. Ilyen volt például a brit variáns, ami a súlyos magyarországi harmadik hullámot okozta. A vírus indiai variánsát pedig 2020 októberében azonosították, azóta a világ legtöbb országában megjelent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a brit, a dél-afrikai és a brazil után május 11-én a B.1.617 jelű indiai variánst is a „globális aggodalomra okot adó változatok” közé sorolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!