Operatív törzs: Megvan a 4,5 millió beoltott

2021. május 14. – 11:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

György István államtitkár, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője az operatív törzs pénteki ülésén elmondta, átléptük a 4,5 millió beoltottat. Erről pár órával korábban Orbán Viktor a Facebook-oldalán is tájékoztatott:

György szerint az oltási program ütemes haladásának köszönhetően ott tartunk, hogy az adataik szerint a regisztrált 30 évesnél idősebbek 85 százaléka megkapta legalább az első oltást. A 18 év alatti fiatalokat is tudják oltani csütörtök óta, elmondása szerint ez rendben zajlik, számukra keddig nyitották meg az oltásra való regisztrálás lehetőségét. Minden, az országba érkező oltóanyagot a lehető leghamarabb oltásra adnak, így ha valaki regisztrál, napokon belül megkaphatja, mondta.

A Szputnyik vakcina gyártója a szerződésben vállalt oltóanyagot leszállította, így ez az utolsó lehetőség azoknak, akik ezzel a vakcinával szeretnének oltatni. Modernából első körös oltásra 30 ezer embernek van most lehetősége, ezt a várandós kismamák is megkaphatják. A Janssen vakcináját oltóbuszokon biztosítják a kistelepüléseken élők számára, főként a hátrányos helyzetű településeken. De jövő héten 50 ezer adagot kapnak ebből a vakcinából a háziorvosok is. 5 millióan regisztráltak eddig az oltásra, de György István kéri azokat, akik még nem vették fel az oltást, vegyék fel, mert csak így növelhetjük az átoltottságot.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a maszkviselés hiánya miatt 434 személlyel szemben intézkedtek az elmúlt napon. A korlátozások megszegése miatt 1269 intézkedés történt, ebből az üzemeltető felelőssége 335 esetben volt megállapítható. Az üzletek nyitvatartása miatt 914 intézkedés történt eddig. Az elmúlt 24 órában 55 személy szegte meg a kijárási tilalmat.

Müller Cecília országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy kedvezőek a járványügyi adatok (ld. lent), de nem szabad lankadnia a figyelemnek. Országos szinten stagnál vagy csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga, így Budapesten is. Ugyanakkor minimálisan emelkedik Szekszárdon és Pécsen.

A tisztifőorvos örömmel jelentette be, hogy míg pár hónapja még több mint 12 ezren voltak kórházban, ma már csak 2612 beteget kezeltek. Mindenkit arra kért viszont, hogy regisztráljon és oltakozzon, mert a járvány terjedését csak így lehet megakadályozni. Müller Cecíliai közölte, hogy újraindultak a népegészségügyi szűrővizsgálatok, akik erre meghívót kapnak, menjenek el a vizsgálatokra.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján nem olvastak fel újságírói kérdéseket.

Orbán Viktor kormányfő a péntek reggeli Kossuth rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy nehéz arra válaszolni, hogy lesz-e negyedik hullám. „Az biztos, hogy a dolgok mostani állása szerint ha a koronavírus új mutációi bukkannának fel, akkor gyorsabban tudunk ellenük megoldást találni.” Elmondása szerint 944 ezren vannak olyanok, akik regisztráltak, de még nem vették fel az oltást, mert olyan vakcinára várnak, ami nem elérhető. Átlagosan hetente 330 ezer Pfizer-vakcina érkezik. Ebből második oltásként 180-185 ezret kell beadni, és ha túl vagyunk a 16–18 évesek oltásán, akkor hetente nagyjából 150 ezer 18 év feletti magyar embert tudnak beoltani Pfizerrel. Orbán szerint sokat hallani arról, hogy ősszel kell-e majd harmadik oltás, ehhez leadták a szükséges megrendeléseket, a tartalékokat felbecsülték, „az esetleges harmadik oltáshoz szükséges vakcina már a zsákban van”. Az interjú legfontosabb állításait ebben a cikkünkben olvashatják el.

A péntek reggel közölt járványügyi adatok:

  • Napi új fertőzöttek száma: 1190 (az előző naphoz képest –226)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 71 (az előző naphoz képest –11)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 2612 (az előző naphoz képest –170)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 338 (az előző naphoz képest –16)
  • Napi mintavételek száma: 18901 (az előző naphoz képest –8917)
  • Az első dózissal oltottak száma: 4 483 598 (az előző naphoz képest + 62831)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 2 626 857 (az előző naphoz képest +41 978)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!