Az USA támogatja a koronavírus-vakcinák szabadalmainak ideiglenes feloldását

2021. május 6. – 16:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy kész támogatni a Covid-19 vírus elleni védőoltásokhoz kapcsolódó szabadalmi jogok felfüggesztését.

Az Egyesült Államok ez idáig – Nagy-Britannia és az EU mellett – ellenezte a lépést. Az USA mögé azonban gyorsan beállt Franciaország, és csütörtökön már Ursula von der Leyen bizottsági elnök is kifejezte hajlandóságát a kezdeményezés megtárgyalására (ez uniós virágnyelven egy óvatos igen-t jelent).

Katherine Tai, a Biden-kormányzat kereskedelmi minisztere a lépést azzal indokolta, hogy bár az oltási programban a világ élvonalába tartozó Egyesült Államok kellő mennyiségű koronavírus-vakcinát halmozott fel, a több nagy országban is akadozó vakcinaellátás kisegítésére szükség van a vakcinagyártás felpörgetésére, amihez a Fehér Ház szerint hozzájárulhat a vakcinákhoz kapcsolódó szabadalmi jogok felfüggesztése is.

Ahogy azt a vakcinagyártók profitjáról szóló cikkünkben írtuk, egyetlen, piaci alapon működő gyógyszeripari szereplőknek sem áll érdekében, hogy kiadja a kezéből a nagy befektetéssel szabadalmaztatott vakcinalicenceket. Azonban miközben februárban még csak elméleti lehetőségként merült fel az, hogy az államok kvázi hadiüzemmódra kapcsolva törvényileg rendelik el a licencek közkinccsé tételét annak érdekében, hogy a konkurens gyárakban is elkezdhessék termelni az oltóanyagot, addig a különféle, egyre izmosabb vírusvariánsok felbukkanására, a Brazíliában vagy Indiában tapasztalható oltóanyag-hiányra a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) május első napjaiban már arra szólította fel tagjait, hogy dolgozzák ki a konkrét megvalósítás feltételrendszerét.

Tai hiába szögezte le, hogy a Biden-kormányzat amúgy elkötelezett a szellemi tulajdonjogok védelme mellett, az amerikai gyógyszergyártók érdekvédelmi szervezete szerint a lépés „aláássa a járvány elleni globális védekezést, és veszélyezteti a vakcinák sztenderd minőségét és biztonságát”. A gyógyszergyártók régóta berzenkednek az ötlettől, érveik szerint a jövőben eltántoríthatná a gyógyszercégeket a sokmilliárd dolláros befektetést igénylő fejlesztésektől, ha azt tapasztalnák, hogy adott esetben elvehetik tőlük szellemi tulajdonukat. A Bloombergnek egy iparági szereplő arra is rámutatott, hogy a különféle vírusvariánsok megjelenésével a költséges kutatási fázist sem lehet lezártnak tekinteni, és a szabadalmi jogok felfüggesztése ezekre a folyamatokra is káros hatással lehet.

A vakcinafejlesztésben- és előállításban érdekelt nagy cégek részvényei az amerikai bejelentést követően azonnal esésbe kezdtek – annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint Tai az iparági képviselőkkel is egyeztetett a bejelentés előtt, és az USA a gyártóknak ígéretet tett arra, hogy segítséget nyújt az alapanyag-beszerzési, illetve az elosztási problémák megoldásában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke, Tedros Adhanom Ghebreyesus azonban méltatta az Egyesült Államok „erkölcsi példamutatását”, és a döntést a járvány elleni harc „kulcsfontosságú mozzanatá”-nak nevezte. Azonban ahhoz, hogy a WTO általános kivételként fogadhassa el a Covid-vakcinák szabadalmi jogának felfüggesztését, mind a 164 tagállamnak rá kell bólintania az elképzelésre, azaz nem várható azonnal áttörés.

Az áttörés egyébként a szabadalmi jogok felfüggesztésével sem garantált, ugyanis ahogy azt a fent idézett cikkünkben is írtuk, a Titkos Recept birtokában, állami és piaci összefogással sem lehet egyik pillanatról a másikra több milliárd dózis vakcinát előteremteni. Ugyanis:

  • egy vakcinákat előállító üzem felépítése több évet vesz igénybe
  • a gyártáshoz nagyon speciálisan képzett munkaerőre van szükség
  • biztosítani kell a szintén különleges alapanyagokat
  • és azt, hogy a licenszben gyártott vakcina valóban 100 százalékig megegyezzen az eredetivel
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!