Mérő László újságcímekkel írta újra a kormány vakcinahatékonysági táblázatát

2021. április 27. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szputnyik V a magyar kormány sűrűn kritizált táblázatával reklámozza magát, pedig arról már számos szakértő, köztük Karikó Katalin, a közelmúltban Széchenyi-díjjal kitüntetett biológus, biokémikus, a Pfizerrel közös vakcinát kifejlesztő BioNTech alelnöke vagy Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense is kifejtette, hogy számos adat hiányában torz képet mutathat.

Most a táblázatról a Magyar Orvosi Kamara is kifejtette véleményét az operatív törzs számára címzett áprilisi 26-i levelében. Ebben azt írják: fontosnak tartják, hogy a jelenleg használt oltások hatékonyságát igazoló adatokat hoztak nyilvánosságra, de ezek így nem alkalmasak a vakcinahatásosság különbségeinek megállapításaira.

Ugyanis „ismeretlen a feldolgozási metodika, hiba az első és a második oltás adatainak egyben kezelése, különböző az egyes vakcinákkal oltottak egészségi állapota, az oltások időbeli eloszlása, valamint a feldolgozás nem számol az egyes vakcinákkal oltottak eltérő korátlagával. Így az adatok összehasonlításra, mélyebb következtetések levonására nem alkalmasak”

– írják.

A MOK szerint ún. prospektív reprezentatív vizsgálatot kellene indítani az oltások által kiváltott immunválasz időbeli kialakulásának és megismerésének érdekében, ebben, ha szükséges, szívesen segítenek – tették hozzá.

Frissítés 2021. 04. 27-én 13:52-kor:

Beleállt a táblázat kritizálásába Mérő László matematikus is: ő a vakcinák nevét újságokéra cserélte, a táblázatot pedig azzal tette közzé, hogy „A második olvasás utáni fertőzések és halálozások adatai.” A magazinok címei nagyjából párhuzamban állnak a vakcinák felosztásának logikájával, mutatjuk:

„A vak is látja: Ha drága az életed, Dörmögő Dömötört vagy esetleg Ifjúsági Magazint olvass, ne Életet az éveknek vagy pláne Nyugdíjas Magazint! Hiteles számok hiteles forrásból!” – írta Mérő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!