Elérte a 3 millió főt a koronavírus áldozatainak száma

2021. április 17. – 12:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombatra átlépte a 3 milliót a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.

A pandémia továbbra is tombol a világ nagy részén, bár a hatékonyabban védekező és az oltási programokkal jobban álló országok már részben vagy egészen feloldhatták a korlátozásaikat. A halálozási adatok idén tavasszal globálisan nagyon megugrottak, január közepe óta 1 millió újabb áldozatot szedett a vírus.

A halálozási adatok alapján az egyes hullámok egyre súlyosabbak voltak: míg az első egymillió elhunytat 8 hónap alatt érte el a világ, a második millióhoz már csak 4 hónapra, a harmadikhoz pedig még ennél is kevesebb időre volt szükség a DW összesítése szerint. A halálos áldozatok száma a valóságban ennél nagyobb lehet, sok országban ugyanis elégtelen a tesztelés, illetve bizonytalan, hogy a koronavírusban elhunytak mindegyikét beleszámolják-e az adatba.

Tavasszal az oltások megjelenése ellenére a korábbinál gyorsabban terjed a vírus, mert életképesebb, jobban fertőző, valamint halálosabb variánsok jelentek meg a világban. A vírusmutációk miatt az utóbbi héten is sorra jöttek az aggasztó hírek a megugró fertőzésszámokról, India például csütörtökön 200 ezer új koronavírusost regisztrált, de Németország is 30 ezer fertőzöttet jelentett ezen a napon.

Magyarországot is rendkívül erősen sújtja a járvány harmadik hulláma, népességarányosan a térség legtöbb halálos áldozatot regisztráló országa vagyunk, március végén a napi népességarányos halálozásokban vezetett is az ország.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!