A térségben Ukrajnában haltak meg legtöbben a járványban, több mint 37 ezren

2021. április 11. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnában vasárnapra mintegy 12 ezer, a megelőző napihoz képest csaknem 5400-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel, írja az MTI. Az átmeneti csökkenésnek azonban általában az az oka, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet is végeznek; az elhunytak napi száma is kevesebb volt a korábbi napokénál, a járvány tavaly márciusi kitörése óta velük együtt a halálos áldozatok száma mostanra meghaladta a 37 ezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 12 112 új esettel 1 853 249-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 235-tel 37 014-re nőtt. A héten a halálos áldozatok száma többször négyszáz fölötti volt. Eddig 1 410 860-an gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont csaknem hétezerrel 405 375-re emelkedett. Kórházba az elmúlt napban is sok, 4694 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a héten többször haladta meg az ötezret.

Vasárnap az egészségügyi minisztérium pontosította a régiók járványhelyzet szerinti besorolását, eszerint a főváros és már 12 megye, köztük Kárpátalja van a legsúlyosabb, „vörös” kategóriában. Ez az ország felét teszi ki. Március közepén Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter azt mondta, hogy az egész országra kiterjesztik a szigorú korlátozásokat, amennyiben a megyék 50-70 százaléka „vörös” besorolásba kerül – emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.

A térség szomszédos államai közül Ukrajna vezeti a szomorú listát a koronavírus-áldozatok rangsorában a 37014 elhunyttal, második a sorban Románia 25135 elhunyttal,
Magyarország pedig 23417 elhunyttal a harmadik helyen áll. Szlovákia 10565, Ausztria 9662, Horvátország 6308, Szerbia 5700, Szlovénia pedig 4119 áldozatot gyászolhat.
Ha népességarányosan számoljuk, sajnos Magyarország még előbb rukkol a listán:

Mint arról beszámoltunk, míg számos kelet-közép-európai országban (köztük Magyarország) még javában tombol a járvány, addig a halálesetek száma alapján több nyugat-európai országban gyengülőben van a harmadik hullám (például Portugália, Egyesült Királyság, Svédország, Spanyolország), Szlovákiában és Csehországban pedig nem volt éles átmenet a második és a harmadik hullám között. Ezért is érdekes azt megnézni, hogy hol, milyen intézkedéseket hoztak az országok, azaz szigorítottak vagy enyhítettek.

Nálunk például a beoltottak számához kötötte a miniszterelnök: szerdától enyhítettek is a korlátozásokon, miután Orbán Viktor előző nap bejelentette, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat. Módosult a kijárási tilalom, már csak este 10-től hajnali ötig tart; a boltok nyitvatartási ideje is meghosszabbodott; a szolgáltatások (fodrászok, kozmetikusok) pedig a március 8-i szigorítások előtti szabályokra tértek vissza.

Hasonló utat jár Bulgária, jövő héten nyithatnak az iskolák, mozik, éttermek. Észak-Macedónia viszont, ahol szintén rossz a helyzet a halálozási statisztika alapján, a hét közepén jelentett be újabb korlátozásokat: meghosszabbították a kijárási tilalmat, és két hétre bezárták az éttermeket, az edzőtermeket és sportcsarnokokat.

Ausztriában az elmúlt napokban három halálos áldozata volt a járványnak a csúszóátlagot nézve (egymillió főre vetítve tehát), ezzel a jobb helyzetben lévő országok közé tartozik. Ehhez képest még egészen április 18-ig az érvényben vannak a korábban meghozott korlátozások, májusra tervezik a nyitást. Németországban hasonló a helyzet, mégis Angela Merkel német kancellár egy újabb rövid, de szigorú zárlatról beszélt a héten, tehát a nyitás egyelőre nincs terítéken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!