Rusvai Miklós szerint túl vagyunk a járvány harmadik hullámának csúcsán

2021. április 3. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Rusvai Miklós víruskutató szerint jó eséllyel túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán, erre engednek következtetni az Operatív Törzs által közölt javuló járványügyi adatok. Eszerint az elmúlt 24 órában csökkent az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévő betegek és az elhunytak száma is.

Rusvai az RTL Klub Híradójának azt mondta, arra számít, hogy az adatok lassan, de folyamatosan javulni fognak. Szerinte ez csak átmenetileg torpanhat meg a húsvéti ünnepek illetve az iskolák megnyitása miatt. „Folyamatosan csökkeni fog valamennyi kedvezőtlen statisztikai adat, talán a halottak száma a leglassabban és legalacsonyabb mértékben, de ezzel együtt is kedvező tendenciára számítok” – mondta a víruskutató.

Nagypénteken egy nap alatt több mint 100 ezer adag oltást adtak be a járványról tájékoztató központi oldal szombati közlése alapján. A 8637 új regisztrált fertőzött és a 242 áldozat mellett jelentősen csökkent a kórházban ápoltak száma, és szintén csökkent a lélegeztetőgépen levő betegek száma is.

Rusvai múlt vasárnap azt mondta, hogy a szennyvízadatok alapján harmadik hullám csúcsán, vagy annak közelében járunk, ezért a tetőzését április első hetére várta. Mint beszámoltunk róla, a Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint a 11. heti adatok alapján a szennyvízben mért koronavírus koncentráció növekedése megállt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!