Maga csak megöl engem, hozzon inkább egy rendes orvost!

2021. április 03. – 19:54

frissítve

Maga csak megöl engem, hozzon inkább egy rendes orvost!
Az oxigénnel így segítünk – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete nagypénteken tartotta meg hivatalosan a második „Covid segítői képzését”; az elsőre csak tíz embert hívtak be (Mosonmagyaróváron), és a főpróbája volt a mostaninak. A győri felkészítésre húsz ember kapott meghívót, a Telex is részt vehetett a négyórás tréningen. A legfontosabb, amit megtanultunk: az önkéntes segítő a beteg mellett csak azt csinálhatja, amit mondanak neki és magának kell elérnie, hogy bejusson valahová, ahol segíthet.

„Ha nincs levegő, a sejtek elkezdenek meghalni. Mi pedig sejtekből vagyunk, így mi is elkezdünk meghalni.” Dr. Sragner Angéla szakorvosjelölt, hamarosan gyermekorvos lesz, ahogy dr. Szijjártó László, a MOK országos ismertségig jutó, Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is. Most mindketten covidos felnőtt betegeket gyógyítanak. Az idézett mondat a fiatal doktornőtől származik, s érzékeltetni akarjuk vele, hogy az önkéntesek képzése nyílt, érhető, egyenes mondatokból állt.

„Kilencven alatt baj van, fölötte oké.” Mármint az oxigénszaturációnál.

„Munka közben hamar meg fogod látni, hogy a hierarchia megkerülhetetlen a magyar egészségügyben, s te ebben a rendszerben a lépcsőfok alján állsz. Igen: elő fog fordulni, hogy nem szólnak hozzád kedvesen, az is előfordul, hogy a fáradt személyzet a beteggel sem fog szépen beszélni. Nem a te feladatot megoldani ezt. A te dolgod az, hogy legalább a beteggel ne érzékeltesd, hogy ő a hierarchia legalsó fokán van, és te állsz eggyel fölötte.”

Nem csak anatómia, kommunikáció is

Dr. Szijjártó László és dr. Sragner Angéla mellett Szijjártó doktor háziorvos felesége, dr. Kovács Beáta és a szintén világot látott, dr. Csizmadia József tartotta a négy blokkból álló képzést. A behívott húsz emberből (ennek többszöröse a jelentkezők száma) tizennyolcan jöttek el a helyi kereskedelmi kamara egyik előadótótermébe; a bemutatkozáskor aztán kiderült, hogy átlag felett képzett, értelmiségi csapatról van szó, ahol a többség „belső indíttatásból” jelentkezett. Volt, aki példát akart mutatni a gyerekeinek; más a saját vagy a családban történt trauma fájdalmát megismerve szeretne másokon segíteni.

Ült a teremben katona, informatikus, ügyész, fogorvos, gyógyszerész, logisztikus, vöröskeresztes-önkéntes. (Kicsit később a történeteiket is megismerhetik.) Egyikük sem jutott még be Covid-kórházi osztályra, és azt a szervezők az elején tisztázták is – már a jelentkezéskor –, nem rajtuk áll, hogy ez megtörténik-e. Hallani, hogy a győri kórházban betegkísérőnek keresnek már önkénteseket, s nyilván máshol is szükség lenne olyanokra, akik csak egy pohár vízzel, néhány jó szóval tudnak segíteni, de egyelőre a MOK megyei szervezetének emberei sem tudják, hogy az önkénteseik végül bekerülnek-e valahová. Akár háziorvosnál vagy oltóponton is megállnák a helyüket azzal a tudással, amit most megszereztek.

A képzésben dr. Csizmadia József, dr. Sragner Angéla, dr. Szijjártó László és a képen nem szereplő dr. Kovács Beáta vett részt – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Az első és legfontosabb, amivel kezdődött a képzés, a kommunikáció. A harmincöt éve Hollandiában gyógyító Szijjártó házaspár a többi mellett ezt hozta haza kintről. „Ott a képzésnek legalább annyira meghatározó része a kommunikáció, mint az anatómia – mondta el az önkénteseknek Szijjártó László. – Csak egy példa erre: ha a beteget rendesen kikérdezi és meg is hallgatja a háziorvosa, akkor ennek a páciensnek nem kell elmennie még egy orvoshoz a valós, de másnál meg nem hallgatott panaszával, nem kell újabb és újabb vizsgálatokat elrendelni, így az államnak sem kell annyit fizetnie a beteg után. Ez ilyen egyszerű. Mégsem tanítják ezt itthon, kint színészekkel segítenek az orvosoknak a különböző szituációk kezelésében.”

Maga megöl engem!

Szituációkat is elpróbáltak az önkéntesekkel, akik bizonyosan szembesülnek majd azzal, amin most még mosolyogtak: Szijjártó sűrű káromkodással (beteget játszva) küldte el őket melegebb éghajlatra, mondván, „ne nyúljon hozzám, maga csak megöl engem, hozzon inkább egy rendes orvost!” Valóban fel kell készíteni a civileket arra, hogy mit kezdjenek a fuldokló, rettegő betegekkel, s erre a köszönéstől, a bemutatkozáson át (XY vagyok, önkéntes segítő, önt hogy szólíthatom?) egészen az oxigénmaszk-felrakásig megtanították őket.

Négy óra alatt kipróbálták, hogyan lehet a beteggel együtt megágyazni egy „kvázi” kórházi ágyon is: az egyik íróasztalra tettek fel szivacsot, az lett a kórházi ágy. „Jobb lett volna valós közegben megtanítani ezt, de egyelőre a kórházak nem nagyon fogadnak minket, talán majd később.” Az önkénteseket felkészítették arra is, hogy „lesz kudarcélmény, de tudjátok, hogy ha kicsit már segítettetek, akkor nagyon sokat tettetek.”

Szinte éles helyzetekben tanulhattak a betegek, az eljátszott szituációk valósnak tűntek – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Ezek jól hangzó mondatok, de a Covid-osztályokon hetek, hónapok óta dolgozó orvosok arra is figyelmeztették a jelentkezőket, hogy ha bejutnak valamely kórházba, láthatnak haldokló, s végül menthetetlen betegeket. Ígérték: szakmai, mentális segítséget is nyújtanak később, ha az önkéntesek a program során ezt kérik. (A kamara mentális segítséget ajánlott a kórházban dolgozóknak is, de az ingyenes lehetőségre eddig nemet mondtak a megkeresett intézmények.)

Egyelőre sok a kérdőjel, hisz nem tudni, hány kórház látná szívesen a civileket. Dr. Szijjártó László a Telex kérdésére a képzés végén elmondta, közvetíteni kellene a szakemberhiánnyal küzdő intézmények és az önkéntesek között. A projektmenedzser (dr. Csizmadia József) ezt intézi az országos kórházi főparancsnoksággal, hisz ezeknek a képzéseknek akkor lesz igazán értelmük, ha a segíteni szándékozó emberek valóban a betegek mellé kerülnek. Jó eséllyel egyébként ez alapból megtörténhet velük – akkor, amikor a beteg hozzátartozójukat kell otthon ápolni, de a cél nyilván az, hogy minél több ember emberséget kapjon a kórházi ágyon fekve is.

Kiszárad a száj

Csak egy példa erre. Aki kapott már maszkon keresztül oxigént, tudja, hogy rettentő szomjas lesz ilyenkor az ember. Az egyik önkéntes szabadidejében búvárkodik, azt mondja, azért esznek merülés előtt joghurtot, mert ez ennek a megelőzésében például segít. „Ezt azért sűrűn ne hangoztassa a kórházban, mert utálni fogja a beteg, hisz nem tud neki joghurtot vinni; s a személyzet is, hogy ilyen pluszfeladatot talált ki neki egy önkéntes. A sima ivóvíz is sokat segít a betegnek, főképp, ha van, aki segít neki inni.”

A túlterhelt kórházi ápolószemélyzet bizonyosan nem tud ott lenni minden beteg mellett, amikor valaki orráról lecsúszik a maszk, s egy fél ember munkaidejét elveszi a palackok oxigéntartalmának folyamatos ellenőrzése is. Az önkénteseket erre szintén kiképezték. Apró, de fontos, akár életmentő dolgok ezek, s talán érzékelhető is: a MOK négyórás képzése egy pillanatig sem áltatta azzal a résztvevőket, hogy egészségügyi szakemberek lettek. „Csak” segítők.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz a következő képzés, Szijjártó doktor sem tudja azonnal a választ: „Amikor erőnk lesz. Két-három órákat alszom, de nem ezen múlik. Míg nem volt a látogatási tilalom, a betegek hozzátartozói etették, akár mosdatták is a hozzátartozóikat, beszélgettek velük. Most erre nincs már sem erő, sem elég számú kórházi személyzet. Ideje lenne elismerni, hogy az ágyak melletti hiány egy részét az önkéntesekkel lehet pótolni.”

Róluk van szó:

Attila

Kiss Attila – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„Bölcsész végzettségem van, fuvarozó céget vezetek. Általában irodában dolgozom, ritkán ülök csak gépjárműbe, egy ilyen alkalomkor – három évvel ezelőtt – volt a balesetem. Szlovákiában történt, így ott műtöttek meg. Egy panaszom nem lehet. Ha nem is voltam életveszélyeben, súlyos sérülésekből gyógyultam fel előbb tehát kint, aztán meg itthon. Egyedül élek, így belefér, hogy segítsek, amikor szükség van a civilekre; 2013-ban (a nagy árvízkor – a szerk.) Koroncón homokzsákot pakoltam, most tudom, hogy hasznos lennék bármelyik kórházban. Ha kell, kávét is főzök, vagy felmosok. A lényeg az, hogy a szakképzett emberek válláról levegyem ezt a terhet.”

Márta

Mudri Márta – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„Az egész családunkon végigsöpört a Covid. Apánkat veszítettük el, hatvannégy éves volt. Tavaly télen, daganatos betegként kezelésre járt, de koronavírusos lett, így hazaküldték Budapestről. Komárom megyeiek vagyunk. Anyánkat egy időre elküldtük otthonról, azt remélve, hogy ő talán megússza. Az öcsém és én betegek lettünk, de enyhe lefolyással. Apánkat mi ápoltuk, akkor jöttem rá, hogy ez talán menne nekem is. Korábban soha ilyet nem csináltunk. A háziorvossal megbeszéltük, hogy ha fullad, azonnal hívjunk mentőt. Egy napon kapkodni kezdte a levegőt, még este lélegeztető-gépre került, két napra rá meghalt. Anyánkról, akik pedig elküldtünk, szintén kiderült, hogy covidos lett időközben, de ő így az utolsó időszakban már nem lehetett a férjével. Az is lehet persze, hogy a kiszolgáltatottságában nem kellett látnia. Apám esete ösztökélt, hogy jelentkezzem önkéntesnek.”

Katalin

Dr. Gál Katalin – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„Ügyész vagyok Győr-Moson-Sopron megyében, szóvivőként is dolgozom. A főnökömmel megbeszéltem, hogy jelentkezni fogok. A gyermekeimnek példát szeretnék mutatni: a mi ismeretségünkben is van súlyos covidos beteg, s talán általam megértik azt is, hogy ez valóban komoly dolog. Egyedül éjszaka nem tudnék jönni, de néhány órás segítséget is szívesen vállalok. Az első oltást már hetekkel ezelőtt megkaptam, valószínűleg mire oda kerülnék, hogy szólnak, a másodikon is túl leszek. Nem ”fegyvertelenül„ mennék tehát a Covid-osztályra, és tudom, hogy segítség lennék, mert mindent megcsinálnék, amit mondanak.”

Erzsi

Az intenzívet is megjárt Erzsi – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„A győri kórház intenzív osztályán hat napig feküdtem. Nem most, s nem Covid miatt, vérmérgezést kaptam egy vesekő-elzáródást követően. Tudom tehát, milyen ott feküdni, s azt is, hogy egyetlen szó mennyit ér; s azt is tudom, hogy erre nem mindig jut idő, ha sok a beteg. Most rengeteg a beteg, de én felgyógyultam, így visszaadnék valamennyit abból, amit az ápolóktól kaptam. Hatvankét éves leszek, még nem kaptam oltást. De úgy vagyok vele, mint amit a képzésen is mondtak: az esély, hogy utolérjen a betegség, ugyanannyi egy buszon, mint a Covid-osztályon. A különbség csak annyi, az előbbinél nem tudhatom, hogy egy koronavírusos beteggel utazom, az utóbbinál már külön felkészülhetek, mert biztosan tudom: az.”

Szabolcs

Pék Szabolcs – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„Felmenőim a Donnál, a világháborúban, ’56-ban harcoltak, most rajtam a sor. Az én harcom a Coviddal szemben zajlik. Elemző-kutatóként dolgozom az Iránytűnél, nagyrészt most home office-ban, így be tudok vállalni önkéntes munkát is. Ha engem kérdeznek, szerintem alap lenne, hogy aki önkéntesként munkába áll, az az oltást megkapja, hisz mégiscsak koronavírusos betegek közé kerül. Ezzel együtt vállalnám a feladatot, abból a szempontból talán egy fővárosi kórház jobb lenne, hogy ott egyedül élek, itt Győrben az édesapám egészségére is figyelnem kell. Én magam átestem a Covidon, szeptember 11-én diagnosztizálták, nevezetes dátum. Regisztráltam magam, várom is, hogy előbb-utóbb sorra kerüljek, s bármelyik oltóanyagot elfogadnám.”

Alma

„Gyógyszerész vagyok, így gyógyszerelni tudok. Egyedül élek, ezért könnyebben mondhatok igen az önkéntességre. Szeretnék kórházban segíteni, ha kell, akár néhány órára is. Igazából erre van valós esély, s nekem is lehetőségem, de ezt ki is használnám.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!