Hiába tombol a harmadik hullám, egyetlen újságírói kérdést sem olvasott fel az operatív törzs

2021. április 1. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen újságírói kérdés sem hangzott el az operatív törzs csütörtöki, rövid tájékoztatóján, sőt, a húsvéti ünnepre való tekintettel a törzs tagjai csak jövő kedden állnak újra a nyilvánosság elé. Annak ellenére, hogy a csütörtöki adatok szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma továbbra is tombol.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt 24 órában 9288 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, és 258 koronavírusos beteg halt meg tegnap. Bár a gyógyultak száma folyamatosan nő, a kórházi ellátást igénylők száma pedig csökkent is csütörtökre, egyre többen szorulnak lélegeztetőgépre: a 12 062 kórházi beteg közül 1512-t kapcsoltak gépi lélegeztetésre.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt héten 7 százalékkal több esetet diagnosztizáltak, mint egy héttel korábban, a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora pedig 45,77 év volt. A legtöbb fertőzött is a 40–49 év közötti korosztályba tartozott, területi megoszlásban pedig Budapesten és Pest megyében jegyezték fel a legtöbb új esetet.

A legnagyobb arányban Heves, Vas és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a fertőzöttek száma – Somogy, Komárom-Esztergom és Nógrád megyékben viszont még csökkent is a járvány terjedése a múlt heti adatokhoz képest.

Galgóczi elmondta, hogy az oltási kampány húsvétkor is folytatódik, a 65 év feletti idősek mellett a várandós nőket is oltják, ma este pedig 218 400 dózisnyi AstraZeneca-vakcina érkezik majd Magyarországra.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról számolt be, hogy napra pontosan hét hónapja zárták le Magyarország schengeni határait, viszont továbbra is folyamatos több határátkelőn is a teherforgalom. Lecsaptak a rendőrök egy villányi vendégházra, ahol bár két grúz állampolgár üzleti útra vonatkozó igazolással szobát vett ki, a rendőrség nem tartotta hitelesnek a grúzok papírjait.

Keddig nem lép fel újra az operatív törzs

A tájékoztatón Kiss Róbert és Galgóczi Ágnes is kellemes húsvéti ünnepeket kívánt – azonban egyikük sem válaszolt egyetlen bejövő újságírói kérdésre sem az átlagosnál jóval rövidebb, 14 perces tájékoztatón. Bár szerda reggel 28 szerkesztőség kérte a döntéshozókat, hogy a sajtó is nyerhessen betekintést a kórházakba, és a kormány közöljön több információt a járványhelyzetről, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár erre csak annyit reagált: „A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni.”

Holott a világ számos országában – köztük az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztráliában is – szabadon forgathattak, illetve készíthettek számos írásos riportot újságírók a Covid-osztályokon.

A magyar állampolgárok magyar nyelven eddig csak a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, illetve a dunaszerdahelyi kórház munkáját bemutató riportokon keresztül alkothattak valós képet egy Covid-osztály működéséről – magyarországi kórházból nem. Az információhiánynak súlyos következményei vannak, ahogyan ezt a Telex mellett további 27 szerkesztőség is megfogalmazta közös nyílt levelében: „Mivel ezeket az információkat – a kórházban tapasztalható valós állapotokat bemutató anyagok elkészülésének megakadályozásával – elzárja a kormány és az operatív törzs az emberektől, sokan még mindig lekicsinylik a járvány veszélyeit, nem tartják be a védelmi intézkedéseket, ez pedig csak még több megbetegedéshez, ezen keresztül pedig a járvány súlyosbodásához vezet.”

Ebben a nyílt levélben többek között azt is kértük a döntéshozóktól, hogy a kormány és az operatív törzs nyújtson valódi tájékoztatást a sajtónak: alakuljon külön csoport az operatív törzsnél és az NNK-nál a sajtó alapos tájékoztatására, az operatív törzs sajtótájékoztatóit pedig tartsák meg az újságírók jelenlétében – akár online, akár a járvány elleni védekezésre való tekintettel szabadtéri helyszínen.

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatójának végén viszont Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette, hogy a húsvéti ünnepre való tekintettel legközelebb csak kedden állnak a törzs tagjai a nyilvánosság elé. Emiatt viszont a koronavírus-járvány minden eddiginél súlyosabb harmadik hullámának közepén a magyar állampolgárok négy napon keresztül nem kaphatnak megfelelő információt arról, hol tart a járvány elleni védekezés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!