Az Európai Bizottság szóvivője szerint részben az EU is felelős a vakcinák szállításának késlekedéséért

2021. március 24. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

Nem állítható, hogy az Európai Bizottság egyáltalán nem felelős a koronavírus elleni oltóanyagok szállításainak késlekedéseiért, ugyanakkor a bizottság az uniós tagállamokkal együtt tárgyalt a gyártókkal a szerződésekről, amelyek egy általános kiszállítási ütemezést is tartalmaznak – mondta Stefan de Keersmaecker, a bizottság illetékes szóvivője az MTI-nek.

Az Európai Bizottság a tagállamokkal együtt tárgyalt a beszerzésekre vonatkozó keretmegállapodásról, a tagországok tehát már kezdettől részt vettek a folyamatban. Ezen túlmenően viszont a tagállamok maguk tárgyaltak a vakcinagyártó vállalatokkal, és rendelték meg a vakcinákat, mert a tagállamoknak pontosabb információik vannak arról, hány dózis oltóanyagra van szükségük, mikorra és hova kell azokat kiszállítani – mondta a szóvivő.

„Az oltóanyagok kiosztása a tagállamok népességének méretétől függő elosztási kulcs alapján történik, ezt a tagországoknak tiszteletben kell tartaniuk, azonban lehetőségük van arra, hogy meghatározzák a vakcinák szállítási időpontját, és azt, hogy hol, milyen mennyiségben van szükség a vakcinára” – tette hozzá De Keersmaecker, aki arra is kitért, hogy abban az esetben, ha a szállítmányozásban késedelem lép fel, akkor a bizottság irányítóbizottsága a tagállamok képviselővel együtt megvitatja a problémát a vakcinagyártóval.

„A szerződésekben a szállítási ütemezésre vonatkozó rendelkezések kötelező erejűek a vállalatokra nézve” – mondta.

Arról is beszélt, hogy a bizottság Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos vezetésével külön munkacsoportot hozott létre az oltóanyaggyártási kapacitások fejlesztése céljából. „A bizottság nagyon sokat tesz azért, hogy elhárítsa a gyártási kapacitásokkal kapcsolatban felmerülő akadályokat” – jelentette ki Stefan de Keersmaecker.

A szóvivő a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta: fontolóra veszik a vakcinák gyorsabb engedélyezését az EU-ban. Az EU-s vakcinabeszerzésről, és arról, hogy a magyar kormány jogosan brüsszelezik-e a vakcinaügyben, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!