Müller Cecília: Két újabb vakcinát is engedélyezett az OGYÉI

2021. március 22. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőtől egy héttel meghosszabbították az eddig érvényben lévő korlátozó intézkedéseket, így

  • továbbra is kötelező a maszkviselés lakott területen belül az utcákon és a köztereken;
  • érvényben marad az esti kijárási tilalom;
  • a jelenleg zárva tartó üzletek sem nyithatnak ki a következő héten sem;
  • tilos rendezvényt vagy gyűlést szervezni, illetve ilyen eseményen részt venni;
  • érvényben vannak a határkorlátozási intézkedések.

Kiss Róbert rendőr alezredes mindenekelőtt cáfolta azokat a megjelent híreket, amik szerint az Auchan áruházakban dolgozókat előrevennék soron kívüli oltásra. Mint mondta, nincs ilyen döntés sem az operatív törzs, sem az oltási munkacsoport részéről.

Hangsúlyozta a maszkviselés és a védőtávolság betartásának fontosságát, mert mint mondta, az előző hétvégi adatokhoz képest emelkedett a maszkviselési kötelezettséget megszegők száma, összesen 1950 emberrel szemben intézkedtek emiatt.

Péntek éjjel a VII. kerületbe csendháborítás miatt hívták ki a rendőröket egy Airbnb-lakáshoz, itt 18 főt találtak. A rendezvény szervezőjével szemben külön feljelentést tettek. Vasárnap délutánra pedig egy közösségi oldalon egy magánszemély egy pincehelyiségbe szervezett táncdélutánt, itt ellenőriztek is a rendőrök, és összesen 25 személyt találtak ott.

Rendkívül dinamikus a harmadik hullám üteme, egyre nagyobb a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren, ezért nagyon fontos a védőoltásokat beadatni – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón. Beszámolt a beoltottak számáról, és a brit variánsról ismét elmondta, hogy nagyon fertőzőképes vírus, ráadásul nagyon súlyos formában zajlik le.

„A világ négy sarkát is felkutatjuk, hogy elegendő vakcina legyen az országban”

– mondta Müller, ezért nem szabad gondolkodniuk azoknak, akiknek vakcinát ajánlanak.

„Ha nincs védtelen személy, nincs, akit megbetegítsen a vírus. Ettől a mai napon még nagyon messze vagyunk”, de európai mértékben jól állunk, mondta. Érdeklődnek további keleti vakcinák iránt, ezekről szerződést kötnek, ha úgy van, méghozzá gyógyszer-nagykereskedelmi céggel, mert ők jogosultak Magyarország területére vakcinákat behozni.

„A járványügyi adatok arra késztetnek minket, hogy kifejezetten gyorsítsuk ezt a folyamatot” – tette hozzá. Újabb 250 ezer Szputnyik V vakcina érkezett vasárnap késő este, mondta.

Az elmúlt napokban az OGYÉI engedélyezte további két vakcina behozatalát, a CanSino és CoviShield vakcinát – mondta Müller.

A CoviShield lényegében az AstraZeneca megfelelője, indiai gyártásban, erről itt írtunk hosszabban.

Frissítés 2021. 03. 22. 14:52:

Az OGYÉI a Magyar Nemzetnek küldött közleményében megerősítette az új vakcinák engedélyezésének a hírét, és hozzátették, hogy „amennyiben a tárgyalások sikeresek lesznek és az újabb forrásból is vakcinaszállítmányok érkeznek Magyarországra, úgy – a korábbiakhoz hasonlóan – minden gyártási tétel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jóváhagyását követően kerülhet alkalmazásra”.

A CoviShield oltóanyag az AstraZeneca cég által a Serum Institute of India részére átadott technológiával, a licensz megállapodás keretében átadott dokumentáció alapján készül Indiában – írták. A másik vakcina, a kanadai-kínai együttműködésben készülő Convidecia (ez a CanSino) is vektorvakcina, ebből már egy oltás is elég a védettséghez. Kitértek arra is, hogy az engedélyezés után még az NNK-nak is jóvá kell ezeket hagynia.

A tisztifőorvos megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját, és beszámolt a napi járványügyi adatokról is, ezekről bővebben ebben a cikkünkben írtunk. Nem tért ki rá, de meghalt egy 16 éves lány is, alapbetegségeinél a koronavírusról tájékoztató oldal elhízást és mentális retardációt tett közzé. Március elején is elhunyt egy 16 éves fiatal, ezzel ők a járvány legfiatalabb regisztrált áldozatai Magyarországon.

Müller részletezte a kórházak leterheltségét, mint mondta, a legnagyobb betegszám a Semmelweis Egyetem klinikáin van, itt elmondása szerint 625 főt ápolnak. A debreceni kórházakban 542 Covid-beteget, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakban 537 főt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban 510 főt, a Fejér Megyei Szent György Kórházban pedig 504 főt gondoznak, míg a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban 343 főt ápolnak.

Müller Cecília kérte, hogy mindenki tartsa be a higiénés előírásokat, a halasztható feladatokat időzítse későbbre, kerülje a tömeget, aki teheti.

„Valóban rendelkezésre állnak Magyarországon a kórházi ágyak, lélegeztetőgépek, valamennyi gyógyszer, ami bizonyítottan hatásos a kezelésben, ezekből nincsen hiány, de a személyzet nagyon fárad, és rendkívüli terhelésnek van kitéve, ezért kérem, tegyünk meg mindent, hogy segítsünk nekik közvetlen vagy közvetett módon is” – fogalmazott Müller Cecília.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt hétvégén mért szennyvízvizsgálatok stagnálást mutatnak. „Bizakodóak vagyunk” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy kismamákat is megtámadja, megtámadhatja a vírus, néhányan súlyos állapotban vannak. Vannak országok, ahol klinikai hármas fázisban kismamákat is oltanak, hogy erre a csoportra is ki tudják terjeszteni a vakcináció lehetőségét. Magyarországon a szakmai kollégiumok vizsgálják jelenleg a kérdést, az operatív törzs várja a véleményeket, és ezután kialakítja a javaslatokat.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!