Hogy hogy éreztem magam csütörtök este? Valahogy így:
És hogy miért?
Mert nem sokkal korábban vettem ki a postaládából egy keskeny, háromba hajtott A4-es formájút. Már felbontás előtt, tapintásra éreztem, hogy egy kis kemény kártya van benne. Ha egy amerikai filmben lennék, ez nyilván egy kéretlenül küldött hitelkártya lenne, amit ész nélkül használok hülyeségek megvásárlására, miáltal különféle kalamajkákba (vagy, ha nem filmvígjáték, hanem krimi, netán thriller, baljós dolgokba) keveredek.
De ez a magyar rögvalóság, ahol persze a hitelkártyák ész nélküli használata, pláne a 30+ százalékos thm-ekkel szintén számos problémát tud okozni, viszont cserébe nem sózzák ránk kéretlenül, bedobva egy postaládába, ahonnan nem túl nehéz kiszedni és visszaélni vele. Felelős országban ilyen nem történik, ugye?
Ugye. Ilyen módon csak egy szenzitív adatoktól hemzsegő, na jó, szenzitív, de sokszor hibás adatoktól hemzsegő plasztikkártyát „kézbesítenek”: az úgynevezett védettségi igazolványt. Pontosabban szebb, hivatalosabb nevén a „SARS-CoV-2 koronavírus elleni védettség igazolására alkalmas hatósági igazolványt”. Mivel én nem oltottként, hanem fertőzésen igazoltan átesettként kaptam, rajta van a határidő is, hogy meddig érvényes.
Nem sokáig, ennek ellenére, még egyszer mondom, így éreztem magam:
Hiszen a levélben, amit a NISZ Zrt. mint „konszolidátor” és a fővárosi kormányhivatal együttes erővel eljuttatott hozzám, az állt:
„a védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságokról a koronavirus.gov.hu internetes oldalon tájékozódhat”ok
(igen, a portál nevét valamiért boldozva írták). Tehát, derült ki a levélből, vannak a védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságok – mondjuk, ez így logikus, gondolta a bennem élő Covidon Túlesett Magyar Állampolgár, másképp mi értelme is lenne a plasztiklapnak, már persze azon kívül, hogy valaki baromi jól járjon ezzel is.
És mivel sok más Covidon Túlesett Magyar Állampolgárral szemben az én igazolványom nagyjából pontos adatokat tartalmazott – pár nappal hosszabb kifutása volt, mint ahogyan valójában kijöttem a kórházból, de ezen nem rugóztam nagyon, mivel a legutóbbi laboreredményem szerint úgy nyüzsögnek bennem még mindig az antitestek, mint NER-celebek a Maldív-szigeteken –, gondoltam, lássuk hát, milyen jogosultságaim vannak.
Maszk nélkül sétálhatok a Duna-parton este 8 után? Esetleg csak felmutatom a határon, és máris mehetek a külföldre szakadt rokonokhoz, vagy legalább Pamhagenbe vásárolni? Kinyittathatok magamnak egy mozit, színházat, múzeumot, szórakozóhelyet, netán kocsmát is? Megnyitnak, és este hét után is nyitva lesznek a Kádár-kori dollárboltok mintájára a védettségiigazolványosok boltjai?
Ahogy írták a levélben, felkerestem a koronavirus.gov.hu-t. A címlapon tájékoztattak arról, hogy a magyar kormány operatív törzset hozott létre az új koronavírus elleni küzdelem érdekében (oké, egy éve, de hát ilyenek ezek a statikus oldalak), hogy itt hiteles és naprakész információk vannak. Megtudhatom, hogy jelentkezhetek „vérplazma adásra”, vannak információs telefonszámok, statisztikák fertőzöttségről, oltásról és – fontos, hogy rend legyen – a rendőrségi intézkedésekről. És vannak hasznos tájékoztatók is, védőoltás-kisokos, eljárásrendek, oltóanyag-információk.
Hogy mi nincs? A védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságokról szóló tájékoztatás, na az nincs. És az oldalon kereső sincs, hogy megnézzem, esetleg nem csak benéztem-e valamit.
No de néma gyereknek anyja sem – ha nem találjuk az információt, akkor hát kérdezzünk utána! Mivel nemcsak hogy az előző évezred, de egyenesen az előző rendszer szülötte is vagyok, abból a rutinból indultam ki, hogy az ember, ha valami fontos kérdése támad, mit csinál? Nem, nem azt, hogy kiírja a gyakorikerdesek.hu-ra, hanem azt, hogy felhívja, évtizedes berögzüléseknek hála, a városi (községi) tanácsot, mert a polgármester, úgy is mint tanácselnök, majd megmondja a frankót.
Nos, most nem mondták meg. De nyomban el is mondták, hogy azért nem mondják, mert nem tudják, és azért nem tudják, mert ez nem a dolguk. A lakóhelyem polgármesteri hivatalának ügyintézője nagyon kedves, amikor mondom, hogy a covidos igazolványom miatt keresem, hogy akkor most azzal mit is csinálhatok, közli: „mi nem tudunk erről felvilágosítást adni”, mert az önkormányzatnak nincs koronavírussal kapcsolatos illetékessége. De azt tanácsolja, hogy keressem a 1818-as számot, „talán ott tudnak valamit mondani, mi semmit sem tudunk róla”.
Ó, igen, a 1818-as szám! Ez ugye a kormányzati ügyfélvonal, egyben az a nagyon fontos telefonszám, amit Orbán Viktor ígért akkor, amikor két hete a tömeges oltás adategyeztetési zűrzavarai, az sms-küldés szinkronizációs problémái vagy a wibbly wobbly, timey wimey stuff miatt le kellett állítani átmenetileg az oltásokat.
De mivel beugrik, hogy a koronavírus kormányzati oldalán található email-címben is mintha ez szerepelne, előbb visszamegyek oda. Meg is van az email-cím, és tényleg kukactizennyolctizenyolcponthura kell írni. Megy is a levél, az a biztos – a szó elszáll, az írás marad. Már persze marad, ha majd megjön: elsőre ugyanis, logikusan, csak egy automatikus válasz érkezik, hogy beérkezett a kérdésem, és hogy mi az az azonosítószám, ami alapján a „folyamatban lévő megkereséssel kapcsolatban” érdeklődni tudok.
Na jó, amíg várunk, addig telefonáljunk, lássuk azt a 1818-as telefonszámot.
Negyedik nekifutásra sikerült átjutnom azon, hogy minden munkatársuk foglalt, és ha a Covid-védőoltással kapcsolatos adategyeztetés miatt telefonálok, próbálhatom a 1812-t is. Hahaha, akik még arra várnak, gondoltam én, a Védettségi Igazolvánnyal Felfegyverzett Magyar Állampolgár a szolidaritás legkisebb jele nélkül – vagyis egy átlagos magyar állampolgár szolidaritási határértékén mozogva –, és kitartóan hívtam a 1818-at. Amikor végül eljutottam az automata menüig, gyorsan modellezték nekem, hogyan működik a választás Kelet-Közép-Európában: választhattam, hogy hozzájárulok-e adataim kezeléséhez (1-es gomb) vagy sem (0-s gomb), de még a választás előtt figyelmeztettek, hogy ha nem járulok hozzá, akkor nem tudnak telefonon segíteni. Szóval hozzájárultam.
Végighallgattam a menüt, kétszer is, hogy kiválasszam a kérdésemhez legjobban passzoló pontot. A Covid-témában itt is csak az oltással kapcsolatos adategyeztetést és -pontosítást ajánlották fel, mindenféle okmányügyintézés, adatlekérés volt a menüben, sőt, külön menüm lett volna, ha kéményseprő vagyok. Végül az egyéb közigazgatási ügyintézés vagy milyen nevű, 7-es menüpontot választottam. Kérték, hogy várjak a munkatársuk jelentkezéséig, hát vártam – és végül a munkatárs jelentkezett is. Megtudtam, hogy ő nem tud tájékoztatást adni az engem érdeklő kérdésre, de át tud kapcsolni a koronavírus információs vonalra, ahol „biztosan meg tudják mondani, hogy valójában mire is használható ez az igazolvány”. Átkapcsolt, szólt a zene, 10-15 másodpercenként bemondták, hogy várjak munkatársuk jelentkezésére. Végül a hívás kezdete után 6:27 perccel volt egy bejövő hívásom, így ki kellett nyomnom.
A következő nekifutásra rutinosabban egyből a koronavírus információs számot hívtam. A (80) 277-455-ös számon először kipróbáltam, mi van, ha nem járulok hozzá személyes adataim kezeléséhez – bejött a papírforma: „így hívását nem tudjuk fogadni”, kértek, írjak inkább emailt. Mivel azon már túl voltam, inkább újra tárcsáztam, csak a 456-os végűt. Itt hozzájárultam, végighallgattam a menüt – aktuális járványhelyzet, tudnivaló időseknek és gyerekeknek, utazási információk, segélyek, volt itt minden, csak az nem, ami engem érdekel –, végül, jobb híján az „Egyéb kérdések” pontot választottam a hívás első percének a végén.
A következő hét perc kellemesen telt. Bámultam az ablakomon keresztül a békés márciusi havazást, amit csak néha szakított meg egy-egy mentő szirénája, kandallót képzeltem magam elé, és szilvás unicumos forralt bort, miközben chill hangulatú zene szólt. Időnként bemondták, hogy kérik, várjak, mert minden munkatárs foglalt.
De amikor végre a zene átváltott egy bariton hangra, a következő három és fél perc mindenért kárpótolt.
Az ügyintéző, druszám, János ugyanis nagyon barátságos, segítőkész és szakszerű válaszokat adott idióta – nem árulom el, hogy direkt annak szánt vagy spontán annak sikerült – kérdéseimre.
A tájékoztatása főbb állításait kivonatolom:
– Igaz, hogy az értesítésben benne van, hogy a kormányzati koronavírus-honlapon van tájékoztatás a jogosultságokról, de valójában nincs.
– Azért nincs, mert „ebben még nem született döntés”, nem „tudunk tájékoztatást adni, mert nincs meghatározva, hogy mire jogosít fel”.
– A pénteki miniszterelnöki bejelentés is foglalkozott már azzal, hogy amikor elkezdődik a lépcsőzetes nyitás, akkor fognak majd a védettségi igazolványokhoz jogosultságokat rendelni.
– Azt még senki nem tudja megmondani, hogy ezek milyen jogosultságok lesznek, a kártyatulajdonosokat mire fogják feljogosítani.
– Azt sem tudni még, hogy a fertőzésen átesettek határidős, „védettségi” igazolványa és az oltottak határidő nélküli, „oltási” igazolványa, azok megítélése között lesz-e különbség.
– A kérdésemre, hogy mivel nekem olyan védettségi igazolványom van, ami áprilisban lejár – hiszen októberben jöttem ki a kórházból –, szóval hogy akkor én a saját kártyámat akár ki is dobhatom-e, azt mondta, hogy „azt semmiképpen” nem javasolja. Mert például lehet, hogy egy következő, új védettségi igazolvány kiállításához majd kelleni fog ez a kártya, de az is lehet, hogy „már az érvényességi idején belül” lesznek olyan intézkedések, amelyeknek köszönhetően használhatom már valamire (mondjuk, az én határidőm inkább április eleji, mint végi, de ő ezt nyilván nem tudhatta).
Végül abban maradtunk, tegyem el az asztalfiókba, hátha jó lesz ez még valamire, még ha közelinek tűnik is a lejárati ideje.
Aztán elolvastam a reggeli miniszterelnöki interjút – azt feltételeztem, hogy az átlag magyar állampolgár nem hírekkel kel és fekszik –, és legalább azt is tudom most már, hogy egy 1 260 704 tagú közösség tagjaként várom az előjogaimat – vagy azt a majdani bosszankodást, hogy mire érvényesíthetném őket, már kifutottam az időből.