Valami nem stimmel a védettségi igazolványokkal, érthetetlen, mi alapján kerülnek rá adatok

Legfontosabb

2021. március 18. – 07:15

frissítve

Valami nem stimmel a védettségi igazolványokkal, érthetetlen, mi alapján kerülnek rá adatok
Olvasónk védettségi igazolványa – Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több ember kapja meg a védettségi igazolványát, de a kártyákkal változatos problémák merülnek fel. Az érvényességi idejük nem felel meg a jogszabályoknak, egy család egyszerre betegeskedő tagjai például érthetetlen módon teljesen különböző lejáratú igazolványokat kaptak. Egy embernek a régi útlevélszáma került a műanyag lapra, de az is előfordult, hogy halott embernek postázták ki az okmányt. Többen azt nem értik, hogy kaphattak védettségi okmányt, amikor még csak az első oltást kapták meg. Mindez megint arra utal, hogy valami nincs rendben a központi nyilvántartásokkal.

Újabb zavar lehet a központi adatbázisokban: legalábbis erre utalnak a most kipostázott védettségi igazolványokon szereplő megmagyarázhatatlan érvényességi idők. Több, a Covid-19-en átesett olvasónk azt jelezte a Telexnek: nem értik, mi alapján számolták az elvileg 6 hónapos érvényességet, mert a nekik kiküldött okmányokon szereplő időpontok sehogy sem felelnek meg annak, amikor a betegségük véget ért.

Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: a védettségi igazolvány a betegségből való kigyógyulástól számított 6 hónapig érvényes. Aki utólagos vizsgálattal bizonyítja, hogy van antitest a szervezetében, annál 4 hónap az érvényesség, akit pedig beoltottak, annál korlátlan ideig használható a kártya – ezt mondja a kormány hivatalos oldalán olvasható tájékoztató és a jogszabály (a részleteket később). Ehhez képest többen eléggé meglepődtek, amikor a napokban postázták nekik a friss okmányokat.

Ezt hogy számolták ki?

49 éves, nyugat-magyarországi olvasónk 2020. október 10-én fertőződött meg. A nő háziorvosa által elrendelt tesztet október 17-én végezték el. A koronavírus-fertőzést igazoló pozitív eredmény október 19-re készült el, ekkor került be az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT). A hivatalos szabályok szerint olvasónk az innen számított 10. naptól, tehát október 29-től számított gyógyultnak vagy legalábbis nem fertőzőnek, és hagyhatta el az otthoni karantént. Ha innen számolnánk a 6 hónapot – ahogy az a jogszabályban is szerepel –, akkor az ő védettségi igazolványa 2021. április 29-ig lenne érvényes. A március 16-án postán érkezett igazolványának érvényessége azonban érthetetlen módon augusztus 11. lett. Vajon mi alapján számolták ezt így ki a hivatalban?

Olvasónkkal egy időben kapta el a fertőzést a férje is tavaly októberben. Nála október 20-án végeztek PCR-tesztet, amelynek pozitív eredménye október 22-re került fel az EESZT-be. Ő tehát november 1-től számít gyógyultnak, azaz a jogszabály szerint május 1-ig lenne érvényes a védettségi igazolványa. Az ő igazolványának érvényességi ideje azonban augusztus 12. Csak egy nappal későbbi, mint a feleségéé, holott a pozitív PCR-tesztjeik eredménye között három nap különbség van. Nehéz megérteni, mi alapján jött ez így ki.

Mintát vesz a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet munkatársa a köznevelésben dolgozók koronavírus-tesztelésén az intézet fogászati ügyeletének épületében 2021. január 3-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Mintát vesz a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet munkatársa a köznevelésben dolgozók koronavírus-tesztelésén az intézet fogászati ügyeletének épületében 2021. január 3-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Egy család, egy fertőzés, négy különböző érvényeség

Ennél még furcsább az Mfor.hu ügyvezetőjének és családjának esete. Tavaly decemberben egy hét alatt az öttagú család minden tagja átesett a vírusfertőzésen, amiről a hatóságok is tudomást szereztek. Az öttagú családnak nemrég négy kártyát postáztak ki egymástól egészen eltérő érvényességi időkkel: a kisebbik fiúé május 28-ig, az apáé június 3-ig, a nagyobb fiúé június 18-ig, az anyáé pedig augusztus 16-ig szól. Még furcsább az, ami az RTL Klub szerda esti Híradójában hangzott el: egy olyan embernek is kiküldték a kártyát, aki március elsején hunyt el a kórházban, egy nő pedig két kártyát kapott – egyet a betegsége után, egyet pedig az oltása után.

Egy másik, 44 éves olvasónknak októberben voltak enyhébb tünetei. Végül november 4-én ment el a körzeti orvos utasítására PCR-tesztre. A teszt eredménye november 9-re lett kész, és pozitív volt. Neki azonban ekkorra már elmúltak a tünetei. Hivatalos helyről azt mondták neki, hogy karanténhatározatot már nem küldenek ki, túl van a betegségen. Végül ő is augusztus 11-i lejáratú védettségi igazolványt kapott, azaz neki is valamiért 9 hónapra érvényes az okmánya.

Az újdonsült védettségikártya-tulajdonosok mindkét fenti esetben arra gyanakodtak, hogy a 6 hónapos határidőt esetleg ahhoz számolhatták ki, hogy idén februárban mindketten regisztráltak oltásra. Elvileg így jöhetne ki az augusztusig tartó hat hónap – még ha az oltásra való regisztrációnak az égvilágon semmi köze sincs a védettségi igazolvány érvényességéhez.

Papíron védett, a valóságban már nem biztos

Ez utóbbi teóriát cáfolja egy 15 éves fiú esete, aki az egyik észak-magyarországi városban lakik, ő ugyanis biztosan nem regisztrálhatott oltásra. Szülei elküldték nekünk a megyei kormányhivatal hatósági házi karantén alá helyezésről szóló, tavaly december 14-i határozatát. A fiú karanténja legkésőbb december 24-én lejárt, onnantól gyógyultnak számított. Ehhez képest az ő védettségi igazolványa is augusztus 5-ig érvényes. Itt sem érthető, mihez képest számolták a 6 hónapot.

Mondhatnánk persze, hogy a cikkünkben említett emberek örüljenek, hiszen eleve hosszabb ideig szól az igazolványuk érvényessége, mint amit a jogszabályok lehetővé tesznek. De ez nem ilyen egyszerű. Miért nem örül mindenki az augusztusig tartó érvényességnek? Azért, mert attól tartanak, hogy így addig biztosan nem kapnak oltást, és ez gondot jelenthet esetleg a nyári külföldi utazásokkor – már amennyiben augusztusra feloldják a korlátozásokat.

Azért sem jó ez a helyzet, mert a kártya úgy ad adminisztrációs védettséget, hogy talán augusztusban annyira már azért nem lesznek védettek ezek az emberek. A legutóbbi szakmai megnyilatkozások szerint a fertőzésen átesettek legalább 6–9 hónapig élvezhetnek immunitást. Mi van, ha ez mégsem így van? És vajon amíg nincs elég vakcina mindenkinek, addig egy védettségi igazolvánnyal rendelkező kaphat-e oltást?

Egy háziorvos oltáshoz készíti elő az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját rendelőjében 2021. március 17-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Egy háziorvos oltáshoz készíti elő az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját rendelőjében 2021. március 17-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Ezt a kérdést feszegeti az az olvasónk, akinél tavaly októberi betegsége után ugyan jól számolták ki a kártya 6 hónapos érvényességét, de ő ezzel nem sokra megy. A Facebookon ezt írta:

„Októberben voltam covidos, és épp most csináltattam egy tesztet: sajna már nincs bennem semmilyen ellenanyag. Vagyis államilag védett vagyok, a valóságban nem. Legyártották a kártyámat okosan, 38 nap múlva dobhatom ki.”

Joggal teszi fel azt a kérdést is, hogy addig is mit ér a kártyával. „Akárhogy keresem a neten, nem találom, hogy mire jó ez a plasztik. Járkálhatok maszk nélkül? Nem. Bemehetek az IKEA-ba? Nem. Pedig a kártya infókat ígér a koronavirus.gov.hu oldalon. Ahol viszont nincs kereső. Logikus. De végignéztem. Nincs ott semmi. Van rajta egy nagyon menő QR-kód. Ott a kártyám adataimat láthatom viszont, illetve egy telefonszámot, ami folyamatosan foglalt.”

Az RTL Klub kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte: „Az újraindítási tervet a kormány a konzultáció lezárása után hozza nyilvánosságra. Az emberek döntenek arról, hogy a védettségi igazolványhoz milyen jogok kapcsolódnak.”

Egy oltás nem ad immunitást

A beoltottak közül is furcsa dolgokról számoltak be olvasóink. Egyikük ezt írta:

„Csak jelezném, ma megkaptam a védettségi igazolványomat annak ellenére, hogy még csak 1 oltást kaptam. Cserébe viszont a 3 hónapja lejárt útlevélszámom van rajta :(”

Egy 81 éves nyugdíjas orvos olvasónk most hétvégén kapta meg a második oltást, és már ki is postázták neki a védettségi igazolványt. Őt eleve meglepte, hogy a Hajdú-Bihar megyei városba vajon miért Budapest Főváros Kormányhivatala küld kísérőlevelet az igazolvány mellé. A magyarázat erre az, hogy a vonatkozó kormányrendelet szerint országosan a fővárosi kormányhivatal feladata a kártyák kiállítása. A másik probléma itt is az oltással és a védettséggel van:

„Az igazolványon az első oltás időpontja van feltüntetve, a második dózist most szombaton, március 13-án kaptuk. Szerény szakmai tudásom szerint a védettség még 2-3 hét múlva mondható ki.”

Nézzük meg a pontos szabályokat, és akkor látni fogjuk, hogy valóban nem egészen világos, milyen adatok alapján állították ki a fenti védettségi igazolványokat.

Igazolványt a következő esetekben lehet kapni:

Ha valaki oltást kapott, akkor a rövid idő alatt többször is módosított kormányrendelet szerint az alapimmunizálás elvégzése után kell kiállítani az okmányt. A kormányrendelet azonban azt nem mondja meg, hogy ehhez az első vagy a második oltást veszik alapul. A szöveg szerint „ha az oltás beadására 2021. március 1. napját megelőzően került sor”, akkor március 15.-ig állítják ki hivatalból az okmányt, ha március 1. után adták be az oltást, akkor 8 napon belül. Frissítés: cikkünk eredeti verziójában a kormányrendelet első változatát idéztük, amely még szólt a második oltásról, de ezt egy módosítással kivették a szövegből. Feltehetően azért, mert március 1-től változtattak az oltási terven. A cél az, hogy minél hamarabb minél több ember kapja meg legalább az első dózist, amely már bizonyos fokú védettséget ad.

Ha valaki igazoltan fertőzött volt, és egy pozitív antigén gyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálat után fel tud mutatni egy negatív tesztet is arról, hogy meggyógyult. Ebben az esetben ez utóbbitól számítják a féléves védettséget. Erről az Egységes Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT) kell lennie adatnak.

Ha valaki igazoltan fertőzött volt, de csak a fertőzöttségéről készült pozitív teszt. Ekkor a pozitív eredményű antigén gyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálat utáni 10. nap a fél éves védettség kiindulópontja. Ennek is szerepelnie kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT).

Ha valaki fertőzött volt, de nem tud felmutatni tesztet (nem szerepel ilyen az EESZT-ben), az egy hitelesített laboratóriumban elvégeztethet egy ellenanyagot kimutató tesztet (11 ezer forintos hatósági árért). Amennyiben ez kimutatja, hogy a vizsgált személyben van a vírussal szemben védelmet nyújtó ellenanyag, akkor 4 hónapra érvényes védettséget igazoló kártyát lehet kiállítani. (A rövidebb határidő magyarázata az, hogy ebből a vizsgálatból csak annak tényét lehet megállapítani, hogy a vizsgált személy valamikor átesett a betegségen, de az nem mutatható ki, hogy ez pontosan mikor történt.)

Kérdéseinkkel megkerestük Budapest Főváros Kormányhivatalát, és ezekről az anomáliákról a kormányszóvivőnél is érdeklődtünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!