A betegségen átesetteknél csak 3 hónap után javasolják az oltás felvételét a kevés vakcina miatt

2021. március 16. – 12:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ma is megtartotta tájékoztatóját az operatív törzs, ahol elmondták a napi adatokat is, amikről ebben a cikkünkben tud olvasni, vagy itt, a kormányzati oldalon.

Müller Cecília elmondta, hogy napról napra egyre több fertőzöttet regisztrálnak, most már új részlegeket kell megnyitni a kórházakban, sokan kerülnek kórházban. A szennyvizek eredményei is azt mutatják,

hogy a következő hetekben emelkedésre kell számítani.

A variánsok teljesen megváltoztatták a járványügyi görbét, amit korábban tapasztaltuk. A vad vírus, amit a járvány elején detektáltunk, nehezebben terjedő alak volt, ha ugyanezzel néznénk szembe a harmadik hullámban, akkor kedvezőbb helyzetben lennénk, mondta.

AstraZeneca vakcinát is várunk a héten, de jelezték már korábban, hogy kevesebb jön. A korábban beszállított 280 ezer orosz és 450 ezer kínai vakcinát fel tudjuk szabadítani oltásra, mert befejeződött a vizsgálatuk, mondta Müller.

A brit vírusmutációról Müller megjegyezte: a fertőzések jelentős hányadát ez teszi ki, 80% felett járunk, nagyon gyorsan fertőz, és nagyon gyorsan súlyos állapotba kerülhet a fertőzött személy. Úgy tűnik, súlyosabban is zajlik a betegség, mondta.

Azok, akik néhány hónapja átestek a betegségen, és oltási értesítést kapnak, azokkal kapcsolatban Müller elmondta: nincs szükség ellenanyag-teszt elvégzésére, akik átestek a betegségen, azok 3 hónapig biztosan rendelkeznek megfelelő ellenanyagszinttel, a szűkös vakcinamennyiség miatt három hónapon belül nem, csak azután javasolják az oltás felvételét.

Müller Cecília azzal kapcsolatban, hogy már tucatnyi európai országban felfüggesztették az AstraZeneca vakcina alkalmazását azt mondta, Magyarország a WHO és az EMA ajánlását tartja szem előtt, ami szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vérrögképződéses, illetve a tüdőembóliás esetek összefüggésben állnának az AstraZeneca vakcinák beadásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!