Svédországban, Lettországban és Portugáliában is felfüggesztik az AstraZenecával való oltást

2021. március 16. – 10:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának a használatát – jelentette a svéd egészségügyi hivatalra hivatkozva az MTI. Az oltóanyag alkalmazásának szüneteltetése addig tart, amíg az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) a vakcina esetleges mellékhatásaival kapcsolatos vizsgálata le nem zárul.

Hétfőn a svéd egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy 10, AstraZeneca-vakcinával oltott embernél vérrögképződést, egy esetben pedig alacsony trombocitaszámot észleltek.

A lett egészségügyi hatóságok is bejelentették kedden, hogy ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina használatát. Az intézkedést elővigyázatosságból hozták arra az időre, amíg megvizsgálják a vakcinát, amelynek használatakor semmilyen probléma nem merült fel a balti országban.

Kedden harmadik országként Portugália is felfüggesztette az AstraZeneca-vakcina használatát elővigyázatosságból. Rui Ivo, a portugál gyógyszer- és egészségügyi hatóság (Infarmed) vezetője azt mondta, a további lépésekkel érdemes megvárni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelentését. A Público című portugál napilap keddi beszámolója szerint az országban eddig mintegy 400 ezer embert oltottak be az AstraZeneca oltóanyagával, de nem jegyeztek fel súlyos egészségi következményeket.

Mint megírtuk, az elmúlt napokban több ország – köztük Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, Írország, Luxemburg, Olaszország és Németország is – az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcina alkalmazásának felfüggesztéséről döntött, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés az e vakcinával beoltott néhány páciens esetében.

A WHO hétfőn megismételte azt a korábbi álláspontját, hogy az AstraZeneca vakcináival végzett oltásokat nem kell leállítani. A szervezet szerint nincs bizonyíték arra, hogy az oltások okozták a vérrögképződéseket. Korábban több szakértő is arról beszélt, hogy a kifogásolt esetek olyan kis számban jelentkeztek, ami megfelel a népességben egyébként is előforduló vérrögképződéses betegségek előfordulási arányainak.

Az AstraZeneca szerint az EU-ban és az Egyesült Királyságban eddig 17 millió embert oltottak a vakcinájukkal, és múlt hétig kevesebb mint 40 esetben merült fel a vérrögképződés.

A WHO mellett hétfőn az Európai Gyógyszerügynökség, az EMA is közleményt adott ki arról, hogy lehet oltani az AstraZeneca vakcinájával. Az ügynökség kiemelte, hogy a feltételezett kockázat is elenyésző ahhoz képest, amilyen szövődményei lehetnek a covidnak, amitől az oltás védettséget adna.

A WHO szakértői kedden találkoznak, hogy megvitassák a helyzetet. Az EMA szakértői ugyanekkor ülnek össze, az ügynökség csütörtökre ígért új információkat.

Frissítés: Belgium tovább folytatja a koronavírus ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását, mivel szakvélemények szerint az „oltóanyag jó, biztonságos és hatékony” – jelentette be kedden a belga szövetségi kormány hivatalos oltási munkacsoportja. A munkacsoport hangsúlyozta: a tromboembóliás tünetek jelentkezése azoknál, akiket a brit-svéd érdekeltségű cég vakcinájával oltottak be, jóval alacsonyabb, mint az egész lakosság vonatkozásában. Frank Vandenbroucke közegészségügyi miniszter a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, hogy „felelőtlenség” lenne felfüggeszteni a vakcina alkalmazását. A munkacsoport azt is kiemelte, hogy a vakcina használata 94 százalékkal csökkenti a fertőzöttek esetleges kórházi kezelését.

Hasonlóan nyilatkozott a vakcina használatáról Müller Cecília országos tisztifőorvos is az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Müller szerint Magyarország a WHO és az EMA ajánlását tartja szem előtt, ami szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vérrögképződéses, illetve a tüdőembóliás esetek összefüggésben állnának az AstraZeneca vakcinák beadásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!