Megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedések is lehetnek

2021. március 14. – 14:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával.

Az MTI híre szerint Galgóczi Ágnes beszélt arról is, hogy folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként.

A koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap, ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai – tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap arról beszélt, hogy veszélyeztetettségük miatt a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A háziorvosok ehhez AstraZenecát kaptak ezen a héten, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltanak. A kormányfő a vasárnap reggeli rádiónyilatkozatában azt mondta: a jövő hét lesz a járvány legnehezebb hete.

A vasárnap reggeli adatok szerint az azt megelőző 24 órában 8863 új fertőzöttet regisztráltak, 1005-en vannak lélegeztetőgépen, és meghalt 162 ember. Az első dózissal oltottak száma 25 ezerrel, a második oltást megkapók száma 15 ezerrel nőtt.