Ez volt a top 5 áru, amiért sorban álltak hétvégén az Ikeában

2021. március 9. – 20:02

frissítve

Ez volt a top 5 áru, amiért sorban álltak hétvégén az Ikeában
Forrás: Ikea.com

Másolás

Vágólapra másolva

A hvg.hu megkérdezte az Ikea Örs vezér terei egység áruházvezető-helyettesétől, mik voltak azok a termékek, amiért annyian sorban álltak a lezárás előtti utolsó nap az áruháznál. Meglepő listát árult el.

Az öt legnépszerűbb termék tehát

  • a Frakta táska (vagyis az ikonikus kék bevásárlószatyor)
  • az Utrusta konyhai sarokpánt
  • az Oftast étkészlet elemei
  • a Ryet led izzó
  • illetve az Alkalisk elemek voltak.

Még egyszer: szatyor, sarokpánt, izzó, elemek. Ezen kívül a Besta tárolókhoz, illetve a Metod konyhabútorokhoz köthető lábak és kiegészítők nagyon keresettek voltak.

Eszerint hétvége során a legnépszerűbb termékek a konyhákhoz, illetve a tárolási megoldásokhoz kapcsolódó elemek voltak

A hétvége volt a lezárás előtti utolsó lehetőség a vásárlók számára, hogy személyesen vásároljanak, ezt elég sokan kihasználták, azonban elmaradt a látogatók száma a tavalyi év azonos időszakához képest – mondta a hvg.hu-nak Münzner Tímea áruházvezető-helyettes. Egyik-másik áruháznál mégis komoly sorokat lehetett látni. Ezt magyarázhatja egyrészt, hogy reggel többen próbáltak meg bejutni, illetve az is, hogy az Ikea korlátozta, egyszerre mennyi vásárlót engednek be – erre egyébként előre figyelmeztettek.

Mint arról szombaton beszámoltunk, 8:40-kor már kilométeres sor állt például a soroksári IKEA előtt, de több más áruháznál is tumultuózus jelenetek zajlottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!