8:40-kor már kilométeres sor állt a soroksári IKEA előtt

2021. március 7. – 09:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap jöhet az igazi roham az üzletekben a kéthetes lezárás miatt.

Szombaton is őrület volt az üzletekben és a nagyobb áruházakban, a vasárnap azonban még ennél is durvább lehet. Ezt mutatja olvasónk fotója is, hiszen a soroksári IKEA előtt már 8:40-kor hatalmas sor állt:

Olvasói fotó/Telex
Olvasói fotó/Telex

Olvasónk, Balázs, aki vélhetően maga is a sorban állt, mindössze azzal kommentálta a fotókat: „Ma is kemény nap vár az IKEA dolgozóira.” Holnaptól két hétre ugyanis be kell zárniuk az üzleteknek március 8-án, és vélhetően ezt a két hetet az IKEA árui nélkül nehéz lenne kibírni.

A IKEA már szombaton is azt írta a Facebook-oldalán, hogy korlátozzák az egyszerre beengedhető emberek számát. A szombati tumultuózus történésekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Frissítés: Dél körül a helyszínen lévő tudósítóink már arról számoltak be, nemhogy sorban állás, tömeg sincs a soroksári IKEA előtt, sőt az üzletházban sem kellett várakozni, legfeljebb egy-két ember volt egyszerre egy kasszánál.

Eközben másik olvasónk arról küldött fotókat, hogy az Örs vezér téri IKEA parkolójában nincs tumultus. Hogy az üzletben mi a helyzet, arról egy másik olvasónk árulta el, hogy szinte üres.

Gulyás Gergely csütörtök reggel jelentette be, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának erősödése miatt újabb korlátozásokat vezetnek be. A szigorítás azonban csak hétfőtől lép életbe, a részletes szabályokra pedig péntek délutánig kellett várni. Kövesse velünk, hogyan készül az ország a bezárkózásra, és ossza meg velünk, mit tapasztal!

Szombati tudósításunkban beszámolunk kollégáink és olvasóink tapasztalatairól. Ha ön is lát valami érdekeset, akár arról, hogy egymás hegyén-hátán taposnak a szomszédok a sarki közértben, akár arról, hogy egy árva lélek nincs az utcán, küldje el nekünk az ugyelet@telex.hu címre!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!