Senki nem elérhető azon a nagyon fontos telefonszámon, amin az oltásokról lehetne érdeklődni

2021. március 7. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az a nagyon fontos telefonszám, amin be lehet jelenteni, ha valaki problémát észlel az összeomlott és ezért elhalasztott hétvégi tömeges oltási programban, most (vasárnap, háromnegyed 12-kor) gyakorlatilag

elérhetetlen.

A számot azután hívtuk fel mi is, miután több olvasónk jelezte, a 1818 teljesen lehalt. Háromszor is megpróbáltuk, de miután bemondják, hogy „minden ügyintéző foglalt”, bontják a vonalat.

Ez az a telefonszám, amit Orbán Viktor a pénteki rádió interjújában harangozott be, igaz a konkrét számot nem tudta elmondani, és az később az operatív törzs tájékoztatóján sem hangzott el. Végül szombaton a koronavírus sajtóközpont közölte, hogy a 1818-as telefonszámon kérhető az adatok pontosítása az oltások ügyében. Vagyis a nagyon fontos szám, valójában az Ügyfélkapu telefonszáma.

Miután kiderült, hogy a szombaton kialakult kaotikus helyzetben olyanok is kaphattak oltást a kórházi oltópontokon, akik nemhogy krónikus betegek nem voltak, de sms-ben sem kaptak értesítést az oltásról, az emberek megrohamozták az oltópontokat. Egyik olvasónk arról ír, hogy miután olvasta a híreket, szombaton délután két helyen is próbálkozott.

„A Kútvölgyiben először azt mondták, beoltanak, majd egy óra sorban állás után azt, hogy nem, szigorúan csak II. és XII. kerületi lakosokat oltják”.

Azt javasolták, próbálkozzon ott, ahova területileg tartozik, ezért átment a Szent Margit kórházhoz. Ott viszont már egy lista alapján oltották az embereket, ő pedig azon nem volt rajta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!