Müller Cecília: Helyzet van, rendkívül magasak a járványügyi adatok

Legfontosabb

2021. március 4. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezt a pandémiát nagyon nehéz legyőzni, nagyon nehéz kezelni, nagyon nehezen tud a világ megszabadulni tőle” – mondta az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos abból az alkalomból, hogy éppen egy évvel ezelőtt azonosították Magyarországon az első két fertőzöttet. Müller az elmúlt napok adataira utalva azt mondta:

„Sajnos helyzet van, rendkívül magasak a járványügyi adatok.”

Az országos tisztifőorvos szerint mindez indokolja, hogy a kormány hétfőtől szigorításokat vezet be. A járvány ellen két módon lehet most küzdeni:

  • a társadalmi érintkezések számának csökkentésével
  • és az oltások felgyorsításával.

Február 18-án jelentették be a harmadik járványhullám kezdetét, azóta 2500-zal nőt a kórházba került betegek száma, és 307-tel többen vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma nagyon gyorsan 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedett. Müller szerint ezek az adatok önmagukban elegendőek arra, hogy szigorítsanak az intézkedéseken.

Bár már több mint 700 ezer ember kapott legalább egy oltást, a védettség csak két-három hét múlva alakul ki, így ennek egyelőre még nem érződik a hatása a mostani helyzetre.

A vírus reprodukciós rátája viszont napról napra emelkedik. Ez az érték jelenleg 1,3, ami azt jelenti, hogy 10 fertőzött 13 embert fertőz meg, emiatt exponenciálisan emelkedik a fertőzések száma, „terjed a betegség nagyon rapidan, nagyon jelentősen” – fogalmazott a tisztifőorvos.

Rendkívül leterheltté vált az egészségügyi ellátórendszer is. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a vírus új variánsa a legfiatalabb korosztályokban is súlyos, szövődményes megbetegedéseket okoz. Egyre fokozódó tempóban súlyosbodnak az esetek – folytatta Müller Cecília.

Szombaton és vasárnap a kórházi oltópontokon 70 ezer embert szeretnének beoltani. Az oltásra jogosult 18–59 éves krónikus betegeket SMS-ben értesítik az oltás helyéről és időpontjáról. Müller mindenkitől azt kérte, menjen el beoltatni magát. Az oltópontokon úgy szervezik meg az érkezést, hogy az emberek lehetőleg ne fertőzzék meg egymást. A szervezésben katonák is segítenek.

A 101 kórházban kialakított 433 oltóponton reggel nyolc órától este hét óráig dolgoznak. Egy-egy helyen óránként tizenkét embert tudnak beoltani. Az oltási kampányban 600 orvos és 1200 ápoló vesz majd részt.

Müller Cecília bejelentette: az AstraZeneca-oltást a jövő héttől már korosztályi megkötés nélkül minden 18 éven felülinek be lehet adni.

Több ország változtatott az alkalmazási feltételeken, és Magyarország is csatlakozott ehhez. A kétfázisú vakcinából a két dózis beadása közötti időt Magyarországon is 12 hétre módosították, hogy minél több embernek minél gyorsabban beadhassák legalább az egyik oltást.

Müller hangsúlyozta: elsődleges a legelesettebb és leginkább veszélyeztetett korosztály védelme. A 60 év felettiek közül 1,5 millión regisztráltak az oltásra. Sokan már megkapták az oltást, és a vakcinálás folyamatos a Moderna-, Sinopharm-, Szputnyik V és Pfizer–Biontech-vakcinával. A jövő héten csaknem 400 ezer regisztrált idős ember kaphatja meg a védőoltást.

Egy órával ezelőtt újabb 280 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett – mondta Müller. A szállítmányból 100 ezer adag az első dózis és 180 ezer a második. A szállítmányt a hatóságok ellenőrzik, és ha rendben találják, fel lehet majd használni. Egy korábban ellenőrzött, 100 ezres Szputnyik-szállítmány felszabadítása már megtörtént, ezzel már a jövő héten tudnak oltani az orvosok.

Müller megemlítette azt is, hogy megkezdődött az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) a Szputnyik-V úgynevezett gördülő felülvizsgálati eljárása (rolling review). Olyan gyorsított eljárást folytatnak le, amely megelőzi az engedélyezési eljárást épp annak érdekében, hogy amennyiben a gyártó Gamaleja Intézet kérésére az engedélyezési eljárás elindul, addigra már elegendő adat legyen az oltóanyag elbírálásához és az eljárás gyorsításához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!