Ausztria orvosokat és ápolókat küld Szlovákiába, ahol a vírus brit variánsa miatt egyre túlterheltebb az ellátórendszer

2021. február 17. – 20:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztria segítséget ajánlott Szlovákiának a koronavírus-járvány leküzdésére, ennek keretében orvosokat és ápolószemélyzetet küldenének az osztrák hadsereg állományából – közölte az osztrák védelmi minisztérium szerdán.

A tájékoztatás szerint egyelőre az igények és a küldendő kontingens nagyságának felmérése zajlik. „Az európai szolidaritás követelménye, hogy gyorsan és bürokráciamentesen segítsünk. Ezért is vettünk át már korábban is intenzívosztályokon kezelt pácienseket Franciaországból, Olaszországból és Montenegróból. Az osztrák hadsereg (Bundesheer) most személyzettel fogja támogatni Szlovákiát” – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, és az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon.

A szlovák kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek. Szakértők az ellátórendszer összeomlásának veszélyére figyelmeztetnek, miközben a vírus korábbinál jóval fertőzőbb, B.1.1.7 jelű brit variánsa adja a fertőzöttek többségét. Emiatt Szlovákia orvosokat és nővéreket kért a többi európai uniós országtól. Legalább egy hónapra tíz orvost és 25 nővért szeretnének kapni. A kérést szerdán jóváhagyta Igor Matovic miniszterelnök, aki ezzel aktiválta az Európai Unió civil védelmi rendszerét – jelentette a TASR szlovák hírügynökség.

Szerdától kezdve kötelezően karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki külföldről érkezik az országba, az intézkedés a szlovák állampolgárokra is vonatkoznak. Kivételt csak azok képeznek, akik a határ mentén élnek, és naponta átjárnak Szlovákiába dolgozni. Nekik hét napnál nem régebbi negatív tesztet kell felmutatniuk, kivételt a kamionosok jelentenek. Akikre nem vonatkoznak a kivételek, a határ átlépése előtt kötelezően egy elektronikus űrlapot kell kitölteniük, majd 14 napos karanténba kell vonulniuk. Ezt legkorábban a 8. napon elvégzett negatív koronavírusteszttel lehet lerövidíteni. A cseh közszolgálati hírtelevízió úgy értesült, hogy a szlovák határátkelők többségén mobil tesztelő állomásokat állítottak fel azon külföldiek számára, akik Szlovákiában dolgoznak, de nem laknak a határ menti övezetben. Ők a negatív koronavírusteszt alapján szintén elkerülhetik a karantént.

Forrás: Telex
Forrás: Telex

Február elején Matovic azt írta a Facebook-oldalán, hogy a szlovákiai fertőződések több mint 70 százalékát a brit vírusmutáció okozza. A kassai kórházban a koronavírusos betegek kezelésére szolgáló ágyak 90 százaléka már foglalt volt. „Nehéz időszak előtt állunk. Úgy tűnik, Nagy-Britanniát is beleértve, egész Európában nálunk a legrosszabb a helyzet” – mondta akkor Pavel Jarčuška infektológus, a kórház főorvosa.

A miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Szlovákia is vásárolna az orosz Szputnyik V-vakcinából. „Eljött az ideje, hogy a kormány elkezdje a tárgyalásokat az orosz féllel a Szputnyik V szállításáról. Én támogatom. Ez nagyszerű védőoltás nagy hatékonysággal. Eddig az EU-ban csak Magyarországon használják, és nem látom az okát, hogy mi miért ne tennénk ezt” – írta egy Facebook-bejegyzésben. Eddig több mint 246 ezren kapták meg a vírus elleni védőoltást az országban.

Kedden mintegy hétezer új fertőzést mutattak ki az elvégzett szűrések, a járvány halálos áldozatainak száma 105-tel 6168-ra emelkedett – derül ki a korona.gov.sk weboldalon közölt hivatalos kimutatásból. A kórházakban kezelt betegek száma meghaladta a 3800-at. A járvány kitörése óta összesen 282 864 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!