A fertőződések több mint 70 százalékát a brit vírusmutáció okozza Szlovákiában

2021. február 05. – 21:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiában a szerda óta elvégzett, pozitív eredményt adó 1360 PCR-vírusteszt 71 százalékánál azonosították a koronavírus nagy-britanniai változatát – írta Facebook-oldalán Igor Matovic miniszterelnök.

A kassai Louis Pasteur Egyetem klinikáján a brit változat aránya még ennél is magasabb, 91 százalék volt. A klinikán három héttel ezelőtt 50 mintából 30-ban azonosították a brit mutációt. „Amint a helyzete romlani kezdett, az infektológusok arra kértek bennünket, ellenőrizzük a kórházban kezelt betegeket. Február 1-jén kezdtük a mintavételt, eddig 119 eredmény van meg, a brit mutációt a minták 91 százalékában mutattuk ki. Összesen 300 mintát kell ellenőriznünk, a fertőzöttség biztosan nem lesz 90 százalék alatt, inkább fölötte” – mondta Monika Halánová, az epidemiológiai intézet vezetője, írja az Újszó.

Martin Paulo kórházigazgató szerint már karácsony előtt romlani kezdett a helyzet, azóta pedig kritikussá vált. Januárban 207 halálesetet regisztráltak a Covid-részlegen. A fertőzöttek számára kijelölt ágyak 90 százaléka foglalt, és naponta 20-30 új beteget vesznek fel, de már kénytelenek Kassa megye más kórházaiba is szállítani a betegeket.

„Nehéz időszak előtt állunk. Úgy tűnik, Nagy-Britanniát is beleértve, egész Európában nálunk a legrosszabb a helyzet”

– mondta Pavel Jarčuška infektológus, a kórház főorvosa. Jó hír azonban, hogy a vakcina hatékony a brit mutáció ellen is.

A koronavírus Nagy-Britanniában azonosított, B1.1.7 jelű mutációja 70 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi domináns vírustörzs, egyes tudósok szerint 30 százalékkal halálosabb is lehet. Magyarországon január 13-án jelentette be az operatív törzs, hogy nálunk is megjelent a vírus Nagy-Britanniában azonosított variánsa. Müller Cecília tisztifőorvos akkor azt mondta, hogy három beteg mintájában azonosították a brit vírusmutációt.

Az 5,5 milliós Szlovákiában a karanténintézkedések és a széles körű tesztelés ellenére terjed a járvány, a kórházakban 3560 koronavírusos beteget ápoltak csütörtökön. Matovic szerint így még korai az iskolák megnyitása. A járvány kezdete óta eddig 259 533-an fertőződtek meg az országban, a halálos áldozatok száma 5050 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése alapján. (MTI)