Érvénytelen tajszám esetén is jár a védőoltás

2021. február 11. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Komolyabb járuléktartozás után február 12-én nagyjából 70 ezer állampolgár tajszámát érvénytelenítik, ez viszont nem lesz hatással arra, hogy valaki megkaphatja-e a koronavírus elleni védőoltást, erősítette meg Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

„A tajszám esetleges érvénytelenítése itt nem játszik szerepet. Az állam ingyenesen garantálja minden állampolgárnak a vakcinát, azoknak is, akiknek a nagyobb tartozás miatt érvénytelenné vált a tajszámuk”

– válaszolta Izer a lapnak.

A parlament 2019-ben módosította a társadalombiztosítás szabályrendszerét, Izer szerint ennek köszönhetően 2020 közepe óta nagyjából 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, akik korábban nem fizették rendesen a társadalombiztosítás ellátásainak igénybevételéhez szükséges közterheket.

A NAV tavaly október óta tájékoztató kampányt folytat, havonta hívják fel levélben a nem fizetők figyelmét a lehetséges következményekre. Február 12-én ugyanis fontos változás lép életbe: ha egy magánszemély egészségügyi szolgáltatási járulékból hathavi tartozást halmoz fel, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma. Ez annyit jelent, hogy az érintett ezután nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatást, fizetnie kell érte. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege idén nyolcezer forint. Jelenleg több mint hetvenezer ember tartozik legalább hathavi összeggel.