Megérkezett az első szállítmány AstraZeneca vakcina Magyarországra

2021. február 6. – 08:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton reggel megérkezett hazánkba az AstraZeneca vakcina első szállítmánya, közölte a cég. Az Európai Unióban és Magyarországon is január végén engedélyeztetett koronavírus elleni oltóanyag első szállítmánya

40 800 adagot tartalmaz, a következő napokban és hetekben több ezer dózissal folytatódik a szállítás.

Az első szállítmány 20 400 ember beoltására elegendő, ezt a 60 év alatti, krónikus betegségben szenvedők beoltására használják fel. Az oltóanyag szintén két oltás után biztosítja a védettséget, a két oltás között 4–12 hétnek kell eltelnie.

A vakcina bizonyítottan 100%-os védelmet nyújt a súlyos megbetegedés, a kórházi kezelés és a halálozással szemben. Az oltóanyaggal azokat a felnőtteket lehet beoltani a koronavírus-fertőzés megelőzése céljából, akik betöltötték 18. életévüket.

Az első szállítmány 40 800 adagot tartalmaz, március végéig pedig összesen várhatóan több százezer COVID-19 VaccineAstraZeneca érkezik majd hazánkba. Mindez jelentősen, – a többi engedélyezett vakcinaszállítmány beérkezésétől függően – akár a duplájára is emelheti az ország oltási kapacitását.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcinával az Egyesült Királyságban már oltanak. Januárban Indiában is engedélyezték a használatát. A Szputnyik V vakcinával Oroszországban másfél millió embert oltottak be, a készítményt hat országban használják, köztük Szerbiában is. Miután az oroszoknak nincs elegendő gyártókapacitásuk, a brit és az orosz vakcinát fejlesztő két cég együttműködik egymással.

Mindkét oltóanyag ugyanazt a modern technológiát használja, de más elven működnek, mint a Pfizer/Biontech vagy az amerikai Moderna mRNS-alapú készítményei. A brit és az orosz oltóanyagok úgynevezett vektorvakcinák: ezekben egy, a szervezet számára ártalmatlan, sokszorozódásra nem képes adenovírusba klónozzák bele a megcélzott vírus genetikai állományának egy részét. Ez készteti aztán a szervezetet arra, hogy az antigént elkészítse, és ezzel immunválaszt váltson ki.

Az AstraZeneca vakcinája olcsóbb, és elég egy egyszerű hűtőben tárolni, nem kell hozzá mínusz 70 fokos hőmérséklet, mint a nálunk használt Pfizer/Biontech termékénél, vagy mínusz 20 fok, mint a Modernáénál.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!