Aggódnak a Super Bowl miatt az Egyesült Államokban, ahol közel félmillióan haltak bele a koronavírusba

2021. február 05. – 18:20

frissítve

Aggódnak a Super Bowl miatt az Egyesült Államokban, ahol közel félmillióan haltak bele a koronavírusba
Sorbanállás a Yankee Stadiumben kialakított oltóközpontnál New Yorkban – Fotó: Carlo Allegri / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid külföldi hírek a koronavírus-járványról február 5-én, pénteken.

Több mint 450 ezren haltak bele eddig a koronavírus-fertőzés szövődményeibe az Egyesült Államokban, írja az MTI. Naponta több mint háromezer halálesetet regisztrálnak, annak ellenére, hogy a fertőzések száma folyamatosan csökken. Az amerikai járványügyi központ igazgatója viszont aggódik a vasárnapi Super Bowl miatt, az amerikai futball legjelentősebb eseményét ugyanis élő közönség előtt rendezik meg, az otthoni privát meccsnézéseken pedig tovább terjedhet a vírus. Eközben a Johnson & Johnson benyújtotta a sürgősségi felhasználási engedély iránti kérelmét az egydózisú koronavírus-vakcinájához. Állításuk szerint a kifejlesztett oltás 66 százalékos védelmet nyújt a betegség mérsékelt és súlyos formái, és 85 százalékost a legsúlyosabb tünetek kialakulása ellen.

Kína visszautasította Emmanuel Macron francia elnök kínai oltóanyagokra vonatkozó kritikáját, írja az MTI. Macron csütörtökön beszélt arról, hogy nem áll semmilyen információ rendelkezésre a kínai vakcinákról, miközben Kína átlátható tájékoztatás nélkül kereskedik velük több fejlődő országban. Szerinte ha az oltóanyagok nem megfelelőek, akkor azzal elősegíthetik új variánsok megjelenését is. A kínai külügyminisztérium viszont arról beszélt, hogy a kormány fontosnak tartja a koronavírus elleni vakcinák biztonságát, a klinikai tesztek harmadik fázisa alapján pedig bizonyított, hogy a kínai oltóanyagok hatásosak és biztonságosak is. Eddig csak a Sinopharm vakcináját engedélyezték Kínában, emellett a Sinovac oltóanyaga kapott sürgősségi felhasználásra engedélyt. Magyarország eddig ötmillió adag oltóanyagot rendelt a Sinopharmtól.

Napok alatt gyógyította meg a koronavírusos betegeket egy új izraeli gyógyszer egy tel-avivi kórházban, írja az MTI. 3-5 nap alatt épült fel a 30-ból 29 beteg, akiknél mérsékelten vagy súlyosabban jelentkeztek a vírus tünetei, és a harmincadik kezelt páciensnél is csak néhány nappal tovább tartott a gyógyulás. Naponta egyszer, néhány perces inhalálással juttatják egyenesen a tüdőbe a gyógyszert, ami a citokinvihart, azaz az immunrendszer túl heves gyulladásos reakcióját segít megelőzni vagy mérsékelni.

Romániában a települések kétharmadában visszatérhetnek a diákok az iskolába, írja az MTI. A 3181 településből 2129 tartozik a zöld zónába, ezekben minden osztályban tantermi oktatás lesz hétfőtől. 903 település tartozik a fertőzési ráta alapján a sárga zónába, itt csak az általános iskolák első négy osztálya, és a záróvizsgázó 8. és 12. osztályok térhetnek vissza az online üzemmódból. 149 vörös zónás településben pedig csak az első négy osztály diákjai ülhetnek vissza az iskolapadba. Az iskolákat antigén-tesztekkel látják el, a települések járványügyi besorolását pedig hetente frissítik.

Ukrajnában csaknem ötezer új beteget regisztráltak péntekre, így a járvány továbbra sem lassul, írja az MTI. Ennek ellenére a koronavírusos megbetegedések száma százezer lakosra minden szomszédos országban magasabb volt az elmúlt 14 napban, mint Ukrajnában. A hivatalos adatok alapján pénteken 4923 új esetet regisztráltak, 158 új regisztrált halálesettel pedig 23 387-re nőtt az elhalálozások száma. Az országos karantént legalább április végéig meg fogják hosszabbítani Denisz Smihal miniszterelnök szerint, Viktor Ljasko országos tisztifőorvos pedig arról beszélt, hogy az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei és Krím-félszigeti területekről az ukrán kormány által ellenőrzött oldalra beutazó ukránok ingyen kaphatnak majd koronavírus elleni vakcinát az oltási pontokon. Várhatóan február közepén kezdődik meg az oltóanyagok beadása Ukrajnában.

Ausztriában 1388 új fertőzöttet és 37 halálesetet regisztráltak péntekre, ezzel 7973-ra nőtt a halálozási statisztika, írja az MTI. Az utóbbi egy héten felfelé ívelt az intenzív osztályokon kezeltek száma, de összességében több mint százzal kevesebb beteget látnak el a kórházakban, mint múlt pénteken. Csütörtök éjfélig 238 241 embert oltottak be koronavírus ellen Ausztriában, közülük viszont 198 912-en csak az első adagot kapták meg.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!