Operatív törzs: Csütörtökön hatalmas oltási kampány indult

2021. január 28. – 13:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eredményes a védekezés, de ezeknek az eredményeknek a megőrzése érdekében indokolt a korlátozások fenntartása – mondta csütörtökön az operatív törzs napi tájékoztatóján Kiss Róbert alezredes. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese megismételte azt a kormányinfón már elhangzott információt, hogy

a kormány döntése alapján március elsejéig biztosan maradnak a korlátozások.

Müller Cecília helyett ezúttal Galgóczi Ágnes ismételte el a korábban már közzétett napi adatokat, melyeket ebben a cikkünkben foglaltunk össze.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője szerint az oltási rendben az első számú célcsoportnak, azaz az egészségügyi dolgozóknak a kampányoltása lezárult. Most a szociális intézményekben és az idősotthonokban folytatódik az oltás.

Csütörtökön „hatalmas oltási kampány” indult Galgóczi szerint, ez összesen 1845 intézményt érint.

Ezek többsége idősotthon, de más bentlakásos intézményekbe (például a pszichiátriai intézményekbe) is eljutnak az oltócsapatok. Csütörtöktől vasárnapig 143 oltócsapat a tervek szerint több mint 200 intézménybe juthat el. Az előzetes jelentkezések alapján csütörtökön több mint 13 ezer embert oltanak be.

Ha az otthonok lakóinak és dolgozóinak beoltásával végeznek, akkor az oltási rend következő célcsoportjaként a saját otthonukban élő idős emberek következnek. Őket Galgóczi arra biztatta, hogy regisztráljanak az oltásra.

Mivel ma volt kormányinfó, Gál Kristóf ismét közölte, hogy Gulyás Gergely már minden kérdést megválaszolt. Így az operatív törzs úgynevezett sajtótájékoztatóján ezúttal sem hangzott el újságírói kérdés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!