Pécsi virológusok szerint a koronavírus új mutációja nem különösen veszélyes, de óvatosságra intenek

2020. december 30. – 22:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután egyre több országban jelenik meg az Angliában azonosított, gyorsan terjedő koronavírus-mutáció, a pécsi egyetem virológusai is vizsgálják az új mutánsok hazai megjelenését, közölték a Virológia Pécs Facebook-oldalán.

A szakemberek szerint erre azért van szükség, mert „ez a változás valamiképpen növeli a terjedési hatékonyságát a vírusnak”. A szöveghez mellékeltek egy képet is, amely az N501Y mutáns dominánssá válását mutatja.

„A pontos tudományos mechanizmus még nem ismert. Ez önmagában nem biztos, hogy baj és bizonyára várhatóak még a későbbiekben is újabb variánsok, amelyek alkalmasabbak a fennmaradásra – így működik az evolúció”.

Hozzáteszik, hogy „a határok lezárása, és a mutáció megjelenésének korai kimutatása azért fontos, mert amíg nem lehet minden kétséget kizáróan tudni, hogy a terjedésen felül a korábbi fertőzésre vagy akár mostani vakcinákra kialakuló immunválaszt képes-e elkerülni, óvatosan kell kezelni. Ismét a ”nem tudjuk„ a kulcsszó, amely a kockázatot rejti. Az eddigi vizsgálatok biztatók, és egyelőre nem utal rá semmi, hogy kikerülné, de amíg a részletes elemzések futnak jobb az óvatosság”.

Franciaországhoz hasonlóan Írországnak sem sikerült a határain kívül tartani az új, gyorsabban terjedő vírusvariánst, ezért december 31-től bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat, és meghosszabbítják az iskolai szünetet.

A Telex friss híreit itt találja >>>