A németek kétharmada kész beoltatni magát

2020. december 25. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Németországban a lakosság csaknem kétharmada beoltatná magát az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen egy pénteken ismertetett felmérés szerint – írta az MTI.

A YouGov közvélemény-kutató társaság adatai szerint a német lakosság 32 százaléka a lehető leggyorsabban beadatná magának az oltást, további 33 százalék pedig ugyancsak oltáspárti, de várna a szérum beadatásával, hogy kiderüljenek az esetleges mellékhatások.

A SARS-CoV-2 ellen védettséget biztosító oltást csupán a lakosság 19 százaléka utasítja el. A fennmaradó 16 százalék még nem határozta el magát.

Az oltási hajlandóság az életkorral emelkedik, ezt jelzi, hogy míg a 18-24 éves korosztályban 54 százalék, az 55 éven felüliek körében már 71 százalék adatná be magának a vakcinát.

Minél radiálisabb, annál oltásellenesebb

Pártok szerinti bontásban a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki ereje, a járvánnyal szembeni védekezés bírálatára tüntetéseket szervező csoportosulásokhoz közel álló Alternatíva Németországnak (AfD) szavazóbázisában a legalacsonyabb – 51 százalékos – az oltási hajlandóság. A legnagyobb arányban, 82 százalékban a Zöldek szavazói igényelik a védőoltást.

A felmérés alapján a németek nagy többsége ugyan nyitott az oltás iránt, de tart a lehetséges mellékhatásoktól. A felnőtt lakosságra reprezentatív kutatásban a válaszadók 57 százaléka számolt be aggodalmakról, míg egyharmaduk egyáltalán nem fél az oltástól.

Ezek a számok jóval magasabbak, mint Oroszországban, ahol a lakosság fele egyáltalán nem tervezi beoltatni magát, és egyelőre csupán 38 százalékuk kész erre már a közeljövőben – a felmérés az orosz gyártmányú vakcinákra vonatkozott.

Németország 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut a december 27-én kezdődő oltási kampány első szakaszában, március végéig. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.

Elsőként a 80 éven felülieknek, az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, valamint a kórházi orvosoknak és ápolóknak biztosítják az oltást.

A második helyen kiemelt csoportok közé tartoznak a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a csoportos szállásokon élők – hajléktalanok, menedékkérők – és a várandósok is.

A harmadik helyen kiemelt csoportok közé tartozik a hatvan és hetven év közöttiek korosztálya, a valamely alapbetegség miatt közepesen veszélyeztetettek, valamint az állami intézmények működéséhez kiemelten fontos munkavállalók sora, így például a rendőrök, tűzoltók, a pedagógusok, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a kormányzati alkalmazottak.

A jogosultsághoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás, az oltást minden külföldi megkaphatja, aki Németországban él vagy dolgozik. Külön jelentkezni nem kell, mindenkit időben értesítenek, hogy mikor kerülhet sorra.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 25 533 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez ugyan jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 33 777-hez képest, de főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb laboratórium működik. A járvánnyal összefüggésben 412 halálesetet regisztráltak a 83 milliós országban – ez lakosságarányosan fele a pénteki magyarországi adatnak.

Az igazolt fertőzöttek száma így 1 612 648-ra, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 29 182-re emelkedett Németországban.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!