Egy 74 éves izraeli férfi újra elkapta a koronavírust, és elhunyt

2020. december 22. – 06:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tudományosan a ritka esetek közé tartozik az újrafertőződés a koronavírussal, de most a tel-avivi Seba kórház megerősítette, hogy egy 74 éves ember a vírus egyik mutációját kapta el, és ennek következtében hunyt el – írja a Die Welt izraeli médiajelentések alapján.

A Tel-Aviv melletti Bnei Brakban élő férfi a nyáron egyszer már elkapta a vírust. Kórházba került, de a kezelésnek köszönhetően gyógyultan távozott, több tesztje is negatív lett. Három hónappal később az idősotthonban élő férfi ismét megfertőződött. Légzési nehezítettséggel szállították be a Seba kórházba, ahol később elhunyt.

Galia Rahav professzor, a kórház fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője az Ynet hírportálnak azt mondta: ebben az esetben egyértelműen újrafertőződésről volt szó. Nem kétséges, hogy az elhunyt férfi az első fertőzéséből teljesen felgyógyult, majd pedig a vírus egy másik variánsát kapta el.

A professzor nyugtalanítónak nevezte az esetet. Szavai szerint ha egy ember újrafertőződhet, az kétségbe vonhatja a védőoltás hatékonyságát. A kórház az esetről értesítette az izraeli egészségügyi minisztériumot és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is.

Arról máig vita folyik tudományos berkekben, hogy aki átesett egy koronavírus-fertőzésen, az ismét megfertőződhet-e. Több ilyennek tartott esetről kiderült ki, hogy nem újrafertőződésről, hanem elhúzódó, újra fellángoló, tüneteket okozó fertőződésről volt szó.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

Igazoltak azonban már több ismételt fertőzést. Az erről a Lanceten megjelent tanulmány szerint azok közül, akik újrafertőződtek, volt, aki a második körben enyhébben megúszta, de volt olyan is, akinél az újabb fertőzés súlyosabb tüneteket váltott ki. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora december elején egy online előadásában azt mondta: kicsi az újrafertőződés esélye, ilyen leginkább a vérképzőszervi betegségekkel küzdő embereknél fordulhatott elő.

A többi vírushoz hasonlóan az új koronavírus is folyamatosan mutálódik, számtalan variánsát mutatták már ki. A kis változások nem okoznak problémát. Akkor lehet gond, ha a tüskefehérje mutálódik, amivel a vírus akaszkodik rá a sejtre. Ez az immunreakció egyik főszereplője, és benne van minden vakcinában. Egy virológus a Telexnek azt mondta: ha már van megfelelő vakcinatechnológia az oltóanyag legyártásáig, akkor azt már nem akkor probléma egy új variánshoz adaptálni.

Sokat hallani most a koronavírus egyik brit mutációjáról. Ennek leginkább az a jellegzetessége, hogy a fertőzőképessége jóval nagyobb a korábbi változatoknál, gyorsan tud terjedni, de az eddigi adatok alapján nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a már ismert variánsok.

Izraelben elkezdték a védőoltások beadását. Először az egészségügyi dolgozókat és a rizikócsoportba tartozókat fogják beoltani, de a kampány indításaként elsőként a 71 éves Benjámin Netanjahu miniszterelnököt oltották be szombat este a Seba kórházban a BioNTech/Pfizer vakcinájával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!