Merkely: A járvány platón van, számos adat csökken, már 2 millió magyar fertőződhetett meg

Legfontosabb

2020. december 9. – 20:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A november 11-i korlátozó intézkedések bevezetése után a járvány platón van, stagnál, sőt számos adat szempontjából csökkenő jelleget mutat – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet által szervezett online előadásán.

Merkely elmondása szerint a második hullámban már legalább 2 millió ember eshetett át a fertőzésen Magyarországon. A statisztikákban a tesztelt és általában tüneteket mutató emberek szerepelnek, de a becslések szerint nagyon nagy számban vannak olyanok, akik teljesen tünetmenetesen estek át a fertőzésen. (A becslés azon alapul, hogy a H-UNCOVER vizsgálat szerint tavasszal a fertőzésen ténylegesen átesettek száma a kimutatott fertőzöttek számának 21-szerese lehetett.)

Merkely az adatok alapján azt mondta: az elmúlt időben nem emelkedett a coviddal kórházba került betegek száma, és a súlyos állapotú betegek száma sem növekszik tovább. A lélegeztetett betegek száma hetek óta 600-700 körül van.

Merkely saját bevallása szerint azért is örült a novemberben bevezetett kormányzati korlátozó intézkedéseknek mert a magyar egészségügyi rendszer teherbíró képessége nagyjából 1000 lélegeztetett főnél határozható meg. Ilyen, illetve ennél nagyobb számú súlyos állapotú beteget a magyar egészségügyi rendszer hosszú időn keresztül nem tud kezelni.

A nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy amelyik országban az első hullám gyengébb volt, ott a második hullámban jóval robosztusabbak a számok, mert jóval nagyobb a vírusnak kitettek száma, így magasabbak az esetszámok is, mondta Merkely.

Különösen veszélyeztetett betegcsoportot jelentenek a 80 év felettiek, az elhunytak életkorának középértéke 77 év. Az idős betegek vannak leginkább kitéve a vírus szövődményeinek, mondta a rektor, de nem elhanyagolható az sem, hogy az elhunyt betegek között a 65 év alattiak aránya Magyarországon 16 százalék.

A rektor egy kérdésre azt mondta: ő és családtagjai is átestek a betegségen. Jó szolgálatot tett otthon egy pár ezer forintért beszerezhető pulzoximéter. Ha a véroxigénszint 95 vagy inkább 90 alá csökken, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

Merkely egy kérdésre azt mondta: extrém ritkának tekinthető az újrafertőződés az egészséges immunrendszerű embereknél. Ugyan leírtak olyan ritka eseteket, hogy valaki kétszer vagy akár háromszor is megfertőződött, de ilyen Merkely szerint például vérképzőszervi betegségekkel küzdő embereknél fordulhatott elő. Aki átesett a betegségen, az relatív hosszú védettségre számíthat, mondta.

A professzor szerint minden vakcina biztonságos, és szintén az extremitások kategóriájába sorolta a koronavírus elleni vakcináknál kimutatott néhány mellékhatást. Mint mondta: amikor naponta sok ezer ember hal meg a koronavírusban a világban, elfelejthetjük ezeket az oltóanyag miatt sporadikusan bekövetkező szövődményeket, mert a vakcina életeket ment.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!