Az erős allergiás tünetekkel rendelkező britek egyelőre nem kaphatnak vakcinát

2020. december 9. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyság hatóságai egyelőre nem engedélyezik az erős allergiás tünetekkel rendelkezőknek az új Pfizer-BioNTech vakcinát- írja az AP News, mert két olyan mellékhatást vizsgálnak, amelyek az ország tömeges oltási programjának első napján jelentkeztek.

Stephen Powis professzor, az angliai Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) orvosigazgatója elmondta, hogy az egészségügyi hatóságok egyelőre a megfelelő orvosi ajánlások szerint járnak el.

Az új oltások esetében ez a hatóság elővigyázatosságból azt tanácsolja, hogy a jelentős allergiás reakcióval rendelkező emberek ne kapják meg ezt az oltást, de az biztató, hogy az erős mellékhatásokat produkáló két beteg szerencsére szépen gyógyul. Bővebb cikkünk a témában itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!