Karácsonyra tovább szigorítanak Szlovákiában a járvány miatt

2020. december 9. – 20:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szigorítását és kiterjesztését jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő, írja az MTI.

Az új intézkedések több lépcsőben lépnek életbe már e hét péntektől kezdve, és legalább három hétig maradnak érvényben. Matovic szerint azért volt szükség a szigorításokra, mert nem sikerült megvalósítani az országos tesztelések újabb – decemberre tervezett – köreit, amelyeket a szigorítások alternatívájának szántak.

  • Az első, december 11-én hatályba lépő szigorítás szerint az éttermeket és más vendéglátóhelyek (melyek eddig kültéren nyitva lehettek) bezárnak és elvitelre állnak át;
  • A második lépcső a szállodákat, más szállásadó helyeket és síközpontokat érinti. December 14-től lép életbe, eszerint ezek a helyek csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi, negatív tesztet tudnak felmutatni;
  • December 21-től pedig az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatásnyújtó helyet bezárnak, illetve ekkortól szünetet rendelnek el az oktatási intézményekben is.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!