Angela Merkel: Még szigorúbb korlátozások kellenek

2020. december 9. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét robbanásszerű emelkedésnek indulhat a fertőzöttek száma Németországban, ezért még az eddigieknél is jóval szigorúbb korlátozásokat kell bevezetni – mondta Angela Merkel kancellár szerdán a szövetségi parlamentben. Merkel egyetért a tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften) keddi rendkívüli állásfoglalásával, miszerint a járvány második hullámának megfékezéséhez az eddigi enyhe, részleges zárlat helyett az ország életét teljesen befagyasztó, kemény zárlatot kell elrendelni. Drámai hangú beszédében a kancellár sürgette, hogy mindenki a lehető legnagyobb mértékben csökkentse a fertőzésveszéllyel járó személyes érintkezések, találkozások számát.

Angela Merkel a Bundestagban 2020. december 9-én, Berlinben – Fotó: Tobias Schwarz / AFP
Angela Merkel a Bundestagban 2020. december 9-én, Berlinben – Fotó: Tobias Schwarz / AFP

Hangsúlyozta, neki is szívből fáj, hogy az idén mellőzni kell ezeket a találkozásokat, de meg kell érteni, hogy emberek élete forog kockán. A karácsonyig hátralévő tíz napon a legnagyobb fegyelmezettség szükséges. Kifejtette, hogy már december közepén tanítási szünetet kell elrendelni, vagy át kell térni a digitális oktatásra, és december 24-től a mindennapi élethez nélkülözhetetlen üzletek kivételével fel kell függeszteni a kiskereskedelem és a szolgáltatási ágazat működését. Az első, tavaszi hullám idejéhez hasonlóan szigorú korlátozásokat legalább január 10-ig kell fenntartani – mondta Merkel. (MTI)

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a korábban az ünnepek idejére tervezett enyhítések ötletét azóta már több szövetségi tartományban részben vagy teljesen egészében elvetették. A tartományok a korlátozások tekintetében eltérő utakat választanak, így más és más szabályok lesznek érvényesek a különböző tartományokban.

  • Baden-Württembergben a korlátozásokat csak december 23. és 27. között enyhítik, míg Bajorországban az érintkezési korlátozások enyhítését csak december 23. és 26. között engedélyezik.
  • Szász-Anhalt kormánya bejelentette, hogy valószínűleg szilveszterkor sem enyhítenek a korlátozásokon, Brandenburgban pedig csak december 23. és 27. közötti időszakra vonatkozik az enyhítés.
  • A berlini intézkedéseket egyáltalán nem enyhítik, ahogy Türingiában sem. A járványhelyzet Szászországban a legsúlyosabb, ott már hétfőtől teljes lezárást akarnak elrendelni.
  • Ugyanakkor Brémáben, Hamburgban, Mecklenburg-Nyugat-Pomerániában, Alsó-Szászországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Saar-vidéken és Schleswig-Holsteinben a jelenlegi állapot szerint az ünnepek alatt bizonyos fokig enyhíteni fognak a korlátozásokon.

Az állam és a tartományok megállapodtak abban, hogy december 23. és január 1. között legfeljebb tíz fő részvételével engedélyezik a családi összejöveteleket. A Leopoldina Tudományos Akadémia azt is javasolja, hogy karácsonytól zárják be az üzleteket, és Németország január 10-ig nagyrészt legyen „tétlen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!