Tovább folytatja a teszteléseket a fővárosi önkormányzat

2020. december 8. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a tesztelés és a járványügyi védekezés kormányzati feladat, a Főváros ismét fontos szerepet vállal a járvány elleni küzdelemben és védekezésben – írja az önkormányzat közleménye. Kedden érkezett a budapesti Városházára 100 ezer darab antigén-teszt, ennek felét a kerületek köt osztják szét lakosságarányosan, a másik 50 ezer tesztből pedig a közműcégek dolgozóit tesztelik majd le.

„Sem a járványt, sem a budapestieket nem érdekli, hogy kinek mi a feladata, csak az, hogy legyünk túl minél gyorsabban ezen a pusztító járványon. Mi folytatjuk a védekezést” – írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjában. A közműcégek dolgozói mellett pedig a szociális ágazatban dolgozók szűrését is folytatja az önkormányzat, közölték az MTI-vel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!