Lengyelországban a beoltottakra nem vonatkoznak majd a karantén- és a gyülekezési szabályok

2020. december 8. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések – közölte kedden a lengyel egészségügyi miniszter. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter elmondta: a lakosságot többek között azzal ösztönöznék, hogy a beoltottakra nem vonatkoznának a karanténintézkedések, ha egy megfertőzött emberrel érintkeznek, illetve ha visszatérnek a járványügyi szempontból magas kockázatú országokból. Nem érintenék őket a járvány miatt elrendelt, a gyülekezésekre és összejövetelekre vonatkozó létszámkorlátozások sem, vagyis a megengedett kereten felül vehetnének részt ezeken. Niedzielski megjegyezte: nem kizárt, hogy a stratégia végleges változatában más kedvezmények is szerepelnek majd a beoltottak számára. A tervezetben azonban nem szerepel, hogy a beoltottakat felmentenék a szájmaszk köztéri viselésének jelenleg érvényes kötelessége alól. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!