Müller Cecília: A napokban megkeresek minden nyugdíjast

2020. december 3. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóját rövidre fogták, ezúttal meg sem próbáltak úgy tenni, mintha néhány újságírói kérdést megválaszolnának. Gál Kristóf Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője rögtön a napi statisztikák ismertetése előtt közölte, hogy ez így lesz, és ezt azzal indokolta, hogy az országos tisztifőorvos, az országos kórházfőparancsnokkal és az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjével együtt délelőtt az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt részletes beszámolót tartott, illetve azzal, hogy

csütörtökön Gulyás Gergelyék is adtak tájékoztatást a kormányinfón.

Ahogy arról korábban a Telex már beszámolt, ezen a kormányinfón egyetlen újságírói kérés sem hangzott el Szájer József szexpartis botrányáról, a Telexnek pedig semmilyen más témát érintő kérdéseit sem olvasták be. Így többek között ma sem kaptunk választ a kérdéseinkre sem a Miniszterelnökséget vezető minisztertő, sem az operatív törzstől.

Müller Cecília és Kiss Róbert ugyanakkor most is elsorolták a friss adatokat, melyekről ebben a cikkünkben írtunk, illetve megtalálhatók a koronavirus.gov.hu oldalon. Az alezredes szokás szerint megosztotta, hogyan csaptak le a rendőrök néhány esetben tegnap a kijárási korlátozások megszegőire. Budapest negyedik kerületében például egy olyan rendezvényteremben jártak, ahol 21 ember volt, közülük két pizzafutárt leszámítva mindenki szabályellenesen, maszk nélkül. Tizenegyen helyszíni bírságot kaptak, nyolc emberrel szemben feljelentést tettek, az üzletet pedig 30 napra bezáratták. Szintén a negyedik kerületben találtak a rendőrök egy olyan edzőtermet, ahol szabálytalanul edzett hét ember, akiket feljelentettek. Az edzőtermet szintén 30 napra bezáratták.

Az országos tisztifőorvos a már korábban is ismertetett statisztikákon kívül arról beszélt, hogy 1 876 274 darab mintavételt tartanak nyilván, ide értve a PCR vizsgálatokat és az antigén gyorsteszteket.

A kórházak terheltsége „változatlanul” fennáll, de napok óta „viszonylagosan stagnál”, azaz „kevésbé nő a kórházban ápoltak száma, enyhébb növekedésnek vagyunk tanúi”

– Müller szerint.

Azt is megígérte Müller Cecília, hogy a napokban megkeres minden nyugdíjast levélben, akiktől azt kéri majd, hogy jelezzék, ha szeretnének koronavírus-elleni oltást kapni. Ezt az igényt az idősek mellett a krónikus betegek a vakcinainfo.gov.hu oldalon is jelezhetik majd.

Müller Cecília szerint a fertőzések száma az európai átlaghoz képest elmarad Magyarországon, a halálozások tekintetében pedig az európai középmezőnyben vagyunk.

Az országos tisztifőorvos a WHO világszintű adatait is elsorolta, és Gulyás után ő is elismételte, hogy a karácsonyi és szilveszteri korlátozásokról a jövőheti kormányülésen döntenek majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!