Elhalasztották a kosárlabda-válogatott két Eb-selejtezős meccsét a koronavírusos játékosai miatt

2020. november 26. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-fertőzések miatt elhalasztották a magyar férfi kosárlabda-válogatott szombatra és hétfőre kiírt Európa-bajnoki selejtezőit Szlovéniában.

A magyar szövetség (MKOSZ) az MTI-nek megerősítette, hogy a válogatott nem játssza le a két meccset, amelyeket várhatóan a következő, februári buborékban pótol majd.

Néhány órával korábban a válogatott Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, mely szerint váratlan fordulatot vett a szerdán pozitív tesztet produkáló két játékos, Tóth Norbert és Pongó Máté ügye Szlovéniában. A szerda este elvégzett teszt ugyanis már negatív eredményt hozott, azaz mégis lett volna esély a szereplésükre szombaton, ehhez még egy negatív tesztet kellett volna produkálniuk.

Délután aztán az APA osztrák hírügynökség közölte, hogy a fertőzések miatt a magyarok nem léphetnek pályára az osztrákok ellen szombaton, és a tervek szerint vasárnap Szlovénia-Ausztria-meccsre kerül sor a Ljubljanában. Ezt a lehetőséget a nemzetközi szövetség vetette fel a két csapatnak. Az osztrákok támogatják az ötletet annak ellenére, hogy hétfőn már az ukránokkal játszanak ugyanott.

Nem sokkal később az MKOSZ a honlapján is bejelentette a rossz hírt, mely szerint a válogatottnak el kell hagynia a ljubljanai buborékot, és a most esedékes két mérkőzését februárban pótolja. Így akkor kettő helyett négy meccset kell megvívnia majd.

Az elmúlt napokban Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapatából öt játékos – Tóth Norbert, Pongó Máté, Ferencz Csaba, Benke Szilárd és Váradi Benedek –, továbbá egy stábtag adott pozitív tesztet Ljubljanában.

A két győzelemmel csoportelső magyarok szombaton Ausztria legjobbjaival, hétfőn pedig a házigazdákkal játszotak volna.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!