Szlovéniai karanténban a magyar férfi kosárlabda-válogatott, szerdán három új fertőzött bukkant fel

2020. november 25. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Ferencz Csaba után két másik játékos és egy stábtag teszteredménye is pozitív lett a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál.

A nemzeti csapat orvosa, Téglássy György a bb1.hu kosaras szaklapnak elmondta, hogy a válogatott mellé delegált kísérőn kívül a Benke Szilárd és Váradi Benedek koronavírusos.

Érdekesség, hogy mindhárom érintett már koronavírusos volt korábban, de már volt két „felszabadító tesztjük”, viszont most újra pozitívak lettek. Minden bizonnyal ez már nem fertőz, már túl is vagyunk a karanténon, ami előírás volt, meglátjuk, mi lesz a többi nap eredménye. Mindenki tünetmentes.

– mondta a válogatott orvosa, hozzátéve, hogy az előírásoknak megfelelően a küldöttség minden tagjának volt két negatív PCR-tesztje a kiutazás előtt, ám a példa azt mutatja, hogy a mostani időszakban a legnagyobb óvatosság és a védekezési szabályok betartása mellett is bárhol, bármikor megfertőződhet az ember, még ha nagyon vigyáz is magára.

A válogatott kedden került karanténba, miután Ferencz Csaba mintájában kimutatták a vírust Szlovéniában. Kedden este Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy nem számítottak arra, ami történt, ezért furcsa a hangulat az együttesnél, de a játékosok jól vannak, mindenki tünetmentes és a csapat hite erős. Jelezte, reméli, pályára léphetnek majd a tervezett két mérkőzésen a házigazdák és az osztrákok ellen.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és Ausztria legjobbjaival szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!