Putyint még nem merik, de orvosokat és tanárokat már beoltatnak az orosz vakcinával

2020. november 24. – 18:06

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint mind a két orosz vakcina hatásos és biztonságos is, egyelőre nem oltatta be magát egyikkel sem, írja a Bloomberg.

„Még nem kezdtünk bele az oltás széleskörű terjesztésébe, az államfő pedig nem vehet részt önként az oltás tesztelésében. Ez lehetetlen. Az elnök nem használhat egy még nem hitelesített vakcinát”

– mondta kedden Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A Bloomberg arról ír, hogy Oroszországban már megkezdték az egészségügyi dolgozók, tanárok és tisztviselők beoltását, az év végéig pedig 2,9 millió oltóanyagot terveznek leszállítani. Korábban írtunk kedden arról, hogy az orosz kutatók a Szputnyik V vakcina 95 százalékos hatékonyságát mutatták ki.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!