Kövér László szerint az ünnepekig nem jön újabb szigorítás

2020. november 24. – 22:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László, az Országgyűlés elnöke videómegbeszélésen árulta el osztrák kollégájának, Wolfgang Sobotkának, hogy az ünnepekig nem tervez újabb szigorításokat a magyar kormány, amely inkább a már meghozott korlátozó intézkedések pontos betartását célozza meg az intézkedéseivel.

Erről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke tájékoztatta kedden az MTI-t, amely egészen pontosan azt írta Kövér és Sobotka beszélgetéséről, hogy

Kövér László pedig arról tájékoztatta kollégáját, hogy Magyarországon a jelenlegi vírushelyzet ismeretében nincs tervbe véve további szigorítás az ünnepekig.

A közlemény szerint az egyórás egyeztetésen, amelyet az osztrák Nemzeti Tanács elnöke kezdeményezett, a két házelnök részletesen tájékoztatta egymást az ausztriai és magyarországi járványügyi helyzetről, a jelenlegi korlátozó intézkedésekről, a járvány következményeinek gazdasági kezeléséről, az idei és a jövő évi magyar és osztrák költségvetés helyzetéről, az oltóanyaggal kapcsolatos várakozásokról, valamint a járványkezelés következő időszakban tervezett lépéseiről.

A beszélgetés második részében a felek a politikai iszlám európai keresztény civilizációra gyakorolt hatásáról, valamint a menekültügyi és migrációs kérdésekről beszéltek, és megvitatták az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretével és a helyreállítási alappal összefüggő magyar vétó hátterét.

A magyar kormány szerdán, a parlamentben dönt az esetleges további korlátozásokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!